KUTYA LEGYEK, HA ÉRTEM...

- Venom!

Az említett azonnal felnéz, hátracsapja a fülét és megindul felém. Elsuhan egy arra járó nő mellett, aki egy félsikolyt követően az öklét rázza felém.

- Miért nincs póráz ezen a nyavalyás dögön? És szájkosár? Majdnem felborított!

- Hölgyem, az a majdnem azért elég messze volt – morgom kelletlenül, mire a nő vérszemet kap.

- Ne szemtelenkedjen, kösse meg!

Közben a fekete démon mellém ér és félrehajtott fejjel, érdeklődve rám néz. Szórakozottan megsimogatom a fejét és a nőre nézek unott arcot vágva. Várom a folytatást.

- Nem köti meg? – akadékoskodik tovább az asszony, én pedig nagyot sóhajtok és lenyelem az ingerült válaszomat.

- Nem. Az állat nem veszélyes és nem csinált semmi rosszat.

- Nem csinált semmi rosszat? Majdnem nekem jött – méltatlankodik tovább a sértett, arca már-már lilába fordul az idegbajtól.

- Hölgyem – lépek közelebb hozzá, de a kutyát egy kézjellel maradásra utasítom. – Nem a kutya veszélyes. Ugye nem kell bizonyítanom?

Hangom halk és fenyegető. Az arckifejezésem is ezt nyomatékosítja, így a nő hátrébb lép kettőt.

- Fel fogom jelenteni magát – feleli elfúló hangon.

Tisztelem a bátorságát, így elmosolyodom.

- Csak nyugodtan. De ezért csak pénzbüntetés jár, remélem, ezzel tisztában van.

- Nem értem mire céloz ezzel – feleli dacosan és ezt alátámasztandó, megemeli az állát és a szemembe néz.

- Én továbbra is itt fogok kutyát sétáltatni. Olykor éjszaka. Amikor már az emberek többsége alszik – nézek mélyen a szemébe.

Látom, ahogy a magabiztosság álcája szépen lassan lefoszlik róla. Látom, amikor rájön, hogy az elmúlt percekben teljesen néptelen volt a park, nem járt erre senki. Látom, amikor ráeszmél, hogy most is már késő este van.

- Megértem, hogy ön szabálykövető ember és ezt másokra is rá akarja erőltetni - folytatom lágyabban. - De higgye el nekem, ha azt mondom, ez a kutya meg van nevelve és a jelenlétem erősebb, mint egy kötél a kezemben. A hangom a póráz.

- Akkor is majdnem nekem jött – motyogja legyőzötten.

- Tudja, ez egy belga juhász. Terelőkutya. Olyan páratlan reflexekkel rendelkezik és olyan kifogástalan mozgással, amelyet ön elképzelni sem tud. Már azelőtt korrigálja a mozdulatát, mint ahogy ön kitalálja, hogy merre fog lépni. Előbb fogja önt elütni egy autó a zebrán, minthogy ez a kutya fellökné – felelem kedvesebben és a nénire mosolygok.

Csettintek a kezemmel, mire Venom a lábam mellé üget és leül. Várakozóan néz. Előbb engem, majd az asszonyt.

- Sosem láttam még ilyen kutyát.

- Biztosan látott, csak nem fekete színben. A rendőrség és a katonaság is előszeretettel használja őket bevetések során, de egy másik típusát, ők homokszínűek. Jobban hasonlítanak a német juhászra.

- Maga kutyakiképző? – néz rám gyanakvóan, mire ismét elmosolyodom.

- Fogjuk rá. Ő itt Venom, három éves. A korábbi gazdája egy bevetés során életét vesztette. Ez annyira megviselte a kutyát, hogy nem fogadott el újabb gazdát. Le kellett szerelni, nem maradhatott a kötelékben. Nálam landolt.

- Ön talán állatmentő? – kérdezi az asszonyság, majd közelebb hajol a kutyához, és az orra alá dugja a kezét.

Venom érdeklődve megszagolgatja, majd felnéz rám, mire beleegyezően bólintok egyet. Az eb feláll és közelebb lép a nőhöz, megszaglássza a cipőjét, majd a keze magasságába emeli a fejét és vár.

- Nem vagyok, a katona a barátom volt. Nyugodtan simogassa meg, arra vár – mutatok a kutyára, mire a néni zavartan megérinti a négylábú fejét. Venom belesimul a tenyerébe, majd szélesen elvigyorodik és lihegni kezd.

Két perc sem telik el, és a hölgy már Venom mellett guggol és gügyögve csacsog neki, halálra dicséri, milyen okos, mikor pacsit ad neki és azt várom, mikor folyik szét a járdán a gyönyörűségtől. Ennyit az ellenszenvről. Bár minden ember ennyire könnyen meggyőzhető lenne arról, hogy a kutyák nem veszélyesek, és ha megfelelően vannak nevelve, póráz és szájkosár nélkül is tökéletesen működnek. Nem kellene őket rabságban tartani. Nagyon sok elcseszett kutyával volt már dolgom, akiknek csak megfelelő iránymutatás kellett és tökéletes társakká váltak. Ők a társadalom teljesjogú tagjai. Szolgálnak és védenek, a barátaink, a munkatársaink. A családunk része. Én kötelezővé tenném a kutyasulit, minimum az alapképzést. És kutyajogosítványhoz kötném a tartásukat. Nem minden ember alkalmas állattartásra, és rengeteget ártanak a többi kutyatartó megítélésében. Elsősorban az embereket kell megnevelni és csak másodsorban a kutyákat. Ők születésüktől fogva úgy működnek, ahogy kell, a falka neveli őket. Mi basszuk el őket.

Kate Moon® (alias HKZs)

BEMUTATKOZOM

A nevem Kate Moon és egy vagyok a számos szörnyeteg közül, aki köztetek él. Mindaz, amit itt leírok majd, a valóság. Sokan nem fogtok hinni nekem, de ez csak a ti problémátok, nem az enyém.

A blogban megjelenő személyek nevét – köztük a sajátomat is – biztonsági okokból megváltoztattam. Részben titeket óvlak ezzel, de leginkább azokat a lényeket (a barátaimat) védem, akik normális életre vágynak és nem akarnak kitűnni a nagy tömegből. Bármit megteszek értük, ha kell, az életemet is adom (bár erre még nem volt példa), de mára már olyan világot élünk, ahol botorság lenne titkolózni és hazudni magunkról. Lestat után itt az ideje, hogy én is színre lépjek. Neki sem hittetek, pedig ő nagyon kiszínezte az életünket, hogy misztikusabb és vonzóbb legyen számotokra. Befogadhatóbb. Én azonban a rideg valóságot fogom elmesélni nektek. Cukormáz nélkül. Csak figyeljetek…

Ti mind-mind azt hiszitek, a szörnyek csak a mesékben és a filmvásznon léteznek. Elképzelni sem tudjátok, milyen sokan élünk köztetek, és mi mindenre vagyunk képesek. Még sosem gondolkodtatok el azon, hogyan születtek az ősi legendák és ki hozta létre őket? Kinek a fejéből pattantak ki a régmúlt idők meséi? A Grimm testvérek nagyon jó mesemondók voltak, de még a felnőttek is félve adták tovább a történeteiket. Pedig ha tudnátok, mennyi igazság volt azokban a rémes históriákban... Disney bácsi úgy ítélte meg, hogy egy színesebb, boldogabb és sziruposabb verzióban tálalja a gyermekeknek ezeket. Hiba volt.

Azt hiszitek, nyitottak vagytok és befogadók, de még a saját fajtátokat sem vagytok képesek maradéktalanul elfogadni úgy és olyannak, amilyen. Hogyan is léphetnénk nyilvánosság elé? Az elmétek nem képes befogadni a létezésünket. Pánikba esnétek. Mindent elkövetnétek, hogy eltüntessetek minket a föld színéről. Amit nem tudtok megérteni, amitől féltek, azt üldözitek. Ez mindig így volt, és így is lesz.

Nagyon könnyű titeket megvezetni, még mindig él bennetek egy ősi ösztön, a csordaszellem. Nekem azonban feltett szándékom, hogy néhányatoknak felnyissam a szemét. Tudom, hogy csupán egy maroknyi emberhez jutok majd el, de ha csupán egy ember hisz nekem, máris léptem egyet a célom felé.

A többiek pedig… Az az önteltség, hogy az emberek az uralkodó faj ezen a bolygón, tesz titeket oly kiszámíthatóvá és oly könnyű zsákmánnyá. Ez jó nekem és jó a társaimnak is. Egy percig se higgyétek, hogy nem használunk ki titeket.

 

Most kegyetlennek és ridegnek láttok engem. Talán igazatok is van. De ha valóban olyan gonosz lennék, amilyennek most elkönyveltetek, nem mesélnék nektek. Nem készítenélek fel titeket a jövőre… Csak figyeljetek. Kate Moon vagyok, és azt hiszitek, az ellenségetek vagyok. Nem. Nem vagyok. De a barátotok sem.

szöveg: Kate Moon® (alias HKZs)

illusztrátor: Rea Root®