17. FEJEZET
Miután a két sáska jól belakmározott az általam alkotott ebédből, Evangeline visszament tanulni, Jacket pedig ágyba parancsoltam.
‒ Ahhoz képest, hogy
nem érzed az ízeket, és évek óta nem főzöl, baromi jó lett ‒ jegyezte meg,
miközben eligazgattam körülötte a takarót.
‒ Igyekszik az ember ‒
motyogtam oda sem figyelve.
‒ Min agyalsz?
‒ El kell intéznem
néhány telefont.
‒ Munka?
‒ Fogjuk rá.
‒ Kit kell megölnöd?
‒ Most nem ilyen
jellegű a dolog.
Jack telefonja halkan
ciripelt egyet. Miközben megnézte, hogy ki üzent, én kényelembe helyeztem magam
a fotelban, és folytattam a könyvet, amit magammal hoztam.
‒ Steve meg akarja
nézni, hogy rendben vagyok-e ‒ szólalt meg Jack.
‒ Nem ‒ feleltem, fel
sem nézve a könyvből.
A szemem sarkából
elcsíptem, ahogy Jack arcán ingerültség suhant át.
‒ Tudtommal nem vagyok
fogoly ‒ felelte fogcsikorgatva.
‒ Ez egy védett ház.
Nem jöhet senki.
‒ Akkor találkozom vele
a környéken ‒ válaszolt megenyhülve.
‒ Nem.
‒ Ez az új kedvenc
szavad? ‒ fortyant fel dühösen.
‒ Nem ‒ feleltem vigyorogva,
és a könyv felett ránéztem.
Valami nagyon rondát
mutatott nekem az ujjaival. Kicsit meg is
sértődtem.
‒ Orvosi utasításra
ágyban kell maradnod ‒ közöltem vele kimérten. Jack mogorván nézett rám. ‒ Beszéld
meg Pete-tel ‒ sóhajtottam lemondóan, és próbáltam újból a könyvbe feledkezni.
‒ Ne somolyogj a bajszod alatt ‒ jegyeztem meg fel sem pillantva. ‒ Férfiak! ‒
forgattam a szemem, és folytattam az olvasást.
Jack egy darabig még a
telefonját nyomkodta, aztán elszundított.
Alig másfél óra múlva
befutott Pete. Kíváncsian dugta be a fejét a nyitott ajtón.
‒ Hogy van a betegünk?
‒ kérdezte köszönés helyett, és beljebb lépett. Jack szeme azonnal felpattant.
‒ Nem bír magával, este
randira készül ‒ feleltem mogorván.
‒ Nem randira ‒
javított ki Jack, és rondán nézett rám. ‒ Egy barátom szeretne találkozni velem
‒ fordult Pete felé reménykedő arcot vágva.
A doki egy darabig
Jacket vizsgálgatta, majd miután mindent rendben talált, felém fordult és így
szólt:
‒ A te felügyeleted
mellett elmehet. De csupán néhány órára. Pihennie kell, és a kötését is ki kell
cserélni előtte.
‒ Csak jelzem, hogy én
is itt vagyok, és Kate nem az anyám ‒ morogta Jack az orra alatt.
‒ Ez a te nagy
szerencséd! ‒ szólaltam meg morózusan.
‒ A feleséged még lehet
‒ jegyezte meg Pete szélesen vigyorogva, majd kihátrált a szobából. Okos fiú.
Jack elgondolkodva
méregetett.
‒ Mi van? ‒ vetettem
oda durván, de azonnal megbántam. A
francba, hogy nem tudok kedves lenni!
‒ Azon morfondíroztam,
hogy milyen nővé váltál volna, ha nem változtatnak át vámpírrá.
‒ Már emberként is
gyilkoltam.
‒ Ez igaz. Akkor mi
lett volna, ha nem ezt a pályát választod? Elgondolkodtál már ezen?
‒ Számtalanszor ‒
feleltem halkan. ‒ De csupán ezt az életet ismerem. Ebben élek már közel
harminc éve.
‒ Nem akartál gyereket,
családot még emberként?
‒ Nem.
‒ Miért? ‒ faggatott
tovább rendületlenül. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam.
‒ Mert egy gyerekhez
türelem kell, nekem pedig nincs, sosem volt.
‒ A gyereknevelés nem
csak erről szól ‒ mutatott rá bölcsen.
‒ Ez a világ nem érdemli
meg, hogy jó embert neveljek neki. De azt sem engedném, hogy szaralak legyen.
Ördögi kör. De a helyzetemet tekintve, ez már nem is aktuális, szóval…
‒ Szerintem rosszabbnak
fested le magad, mint amilyen vagy.
‒ Elfogult vagy.
‒ Közel sem.
Egy pillanatra
elhallgattam, végül így szóltam:
‒ Szerintem meddő vitát
folytatunk.
‒ Meglehet ‒ felelte Jack
mosolyogva, és ahogy megigazította a takaróját, mintegy véletlenül hozzáért a
kezemhez. Nagyot nyelve elhúzódtam tőle, és gyorsan felálltam.
‒ Szervezd le a
találkozót. Van a közelben egy szórakozóhely, a Fullmoon. Megyek, beszélek
Pete-tel.
Magára hagytam Jacket
és Pete keresésére indultam. Evy szobájában bukkantam rá. Mikor beléptem,
mosolyogva fordult felém.
‒ Hallom, ebédet főztél.
‒ Így volt ‒ bólintottam.
‒ Hagytak neked is, ha esetleg kérsz.
‒ De ha nem szereted,
akkor szívesen megeszem ‒ kotyogott közbe a kiskamasz lelkesen, mire az apja
elnevette magát.
‒ Jöhetnél gyakrabban
is ‒ kacsintott rám Pete, mire elmosolyodtam, majd intettem neki, hogy menjünk
ki.
‒ Baj van? ‒ kérdezte,
miközben a konyhában ügyködtem, hogy vacsorát adjak neki.
Megráztam a fejem, és
továbbra is csendben tevékenykedtem. Pete egyszer csak megérintette a vállamat
és maga felé fordított.
‒ Ketten vagyunk. Mondd
el, kérlek – olyan komolyan nézett rám, hogy majdnem elnevettem magam.
Nagyot sóhajtottam és a
vállára hajtottam a fejem, ő pedig végigsimított a hajamon és átölelte a
derekam. Nem viszonoztam az ölelést, csak a mellkasára tettem a kezem.
‒ Mióta is ismerjük
egymást? – dünnyögtem halkan, de Pete így is meghallotta.
‒ Több mint öt éve.
‒ Még sohasem
beszéltünk arról, hogy mi lenne Evyvel, ha veled történne valami.
‒ Mert nem kérdezted.
‒ És most elmondod? –
emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézzek.
‒ Csak ha elmondod,
miért jár ilyesmi a fejedben.
‒ Nem tudom, hogy Jack
vajon rendelkezett-e ezzel kapcsolatban. És nem tudom, hogyan hozzam fel a
témát.
Zavartan lesütöttem a
szemem, mire Pete az állam alá csúsztatta az egyik ujját és felemelte, hogy a
szemembe nézhessen.
‒ Nem a te hibád lesz,
ha történik vele valami. És biztos vagyok benne, hogy katonaként az volt az
első dolga a lánya megszületésekor, hogy gondoskodjon róla.
‒ Igazad lehet –
feleltem, és elléptem előle. Visszafordultam a tűzhelyhez és megkavartam az
ételt.
‒ Egyébként Evyt az
egyik kollégám gondjaira bíznám, ha már nem tudnék gondoskodni róla. Már
megbeszéltük, Evy is tud róla.
A szemem sarkából
óvatosan Pete felé pillantottam, de már a szekrényben matatott, tányért és
evőeszközt készített magának a pultra. Nem firtattam a témát tovább.
‒ Milyen napod volt? –
kérdeztem inkább, miközben kivettem a fasírtokat a sütőből, hogy megnézzem elég
melegek-e már.
‒ Kicsit fárasztó,
ahhoz képest, hogy hétvége van. A papírmunkát is meg akartam ma csinálni, mert
eléggé el vagyok maradva, de nem tudtam végezni vele. Ez a néhány hetes szakmai
kiruccanás nagyobb kupit csinált, mint hittem.
‒ Holnap is be kell
menned?
‒ Sajnos igen. Ma nyolc
kávé kellett, hogy életben maradjak.
‒ Jesszus! –
fintorogtam és Pete elé tettem a meleg ételt, amit egy mosollyal köszönt meg,
majd azonnal falni kezdett. – Ma próbálj meg pihenni, rád fog férni –
lapogattam meg a vállát, és kíváncsian figyeltem, ahogy eszik. Egy szót sem
szólt, csak lapátolta befelé a főzeléket.
‒ Már tudom, Macsek
honnan örökölte az evés közbeni szótlanságot – jegyeztem meg, és a mosogatóhoz
indultam, mire Pete megfogta a csuklómat és pillekönnyű csókot lehelt a
kézfejemre.
‒ Nagyon finom!
Csupán ennyit mondott,
majd elengedte a kezem és ismét a tányérjába feledkezett. Lopva elmosolyodtam,
és rendet raktam a konyhában. Épp az utolsó edényt mosogattam, amikor Pete
hátulról átölelt és puszit nyomott a fejem búbjára.
‒ Köszönöm szépen!
Férjhez mehetsz! – Megcsíptem a karját, mire nevetve elengedett. ‒ Vagy
megtartunk Evyvel, választhatsz – tette hozzá vigyorogva.
‒ Csupán ez a két
lehetőségem van? – kérdeztem fanyarul. Jóízűen felnevetett és megvonta a
vállát.
‒ Kicserélem Jack
kötését – vetette oda nekem félvállról, majd magamra hagyott.
Miután mindennel végeztem
a konyhában, benéztem Evyhez, de úgy elmerült a tanulásban, hogy észre sem
vette, hogy az ajtóból figyelem. Nem akartam megzavarni, így bevackoltam magam
a vendégszobába és felhívtam Izzyt, a hackert. Második csörgésre felvette.
‒ Szia! Mizu?
‒ Szia! Kéne egy kis
extra. Alkalmas most?
‒ Persze, mondd csak!
‒ Tegnapelőtt meghalt
egy nő, de a nevében nem vagyok biztos.
‒ Hallgatlak.
‒ Jessica Brighton.
‒ Máris nézem. –
Hallottam, ahogy hipergyorsasággal kopog egy billentyűzeten. ‒ Meg is van! Először
a városi kórházba vitték, de épphogy bekerült a nyilvántartásukba, máris
kikerült onnan.
– Hol van most?
– A katonai kórházba
szállították – felelte Izzy elgondolkodó hangon. – Ez furcsa.
‒ Micsoda?
‒ UFO volt?
‒ Parancsolsz? –
kérdeztem vissza megrökönyödve, nem voltam biztos benne, hogy jól értettem a
kérdést.
‒ Az adatbázis szerint
civil, nem katona, nem jegyezték fel a kórházban, hogy fertőző lenne, szóval
miért szállították át a katonai kórházba a holttestét, ha nem valami
földönkívüli, vagy ilyesmi?
‒ Ki tudnál esetleg
deríteni valamit a halálával kapcsolatban? Nyilván arra vagyok kíváncsi, amihez
egyszerű halandó nem férhet hozzá.
‒ Hát, a katonai kórház
rendszerét kicsit nehezebb feltörni, mint a közkórházét, de nem hiszem, hogy
problémát okozna a feladat.
‒ Rendben, nagyon
köszönöm!
‒ Meghálálhatod egy
vacsival egybekötött kártyapartyval.
‒ Egy mivel? –
kerekedett el a szemem. Izzyvel nem voltunk baráti viszonyban.
– Pár hét múlva lesz a
születésnapom, és arra gondoltam, hogy talán lenne kedved megünnepelni velem –
motyogta zavartan. – Jó arcnak tűnsz, szívesen megismernélek jobban. De persze,
ha nem…
– Majd megbeszéljük – szakítottam
félbe gyorsan. – Most mennem kell. Várom a hívásod!
Gyorsan
letettem a telefont, és néhány pillanatig zavartan meredtem a kezemben tartott
készülékre. Mi a fene volt ez?
A gondolataimba merülve
mentem vissza Jackhez. Pete épp végzett a seb ellátásával, friss kötést tett a
combjára.
‒ Milyen? – intettem
Jack lába felé.
‒ Egészen szép. Vérrög
nagy valószínűség szerint nem fog már kialakulni. De azért sokat kell
pihentetni még, az izmok elég csúnyán roncsolódtak.
‒ Azt vettem észre –
morogta Jack rosszkedvűen.
‒ Helyre fog jönni? –
kérdeztem komoran, mire Pete bólintott.
‒ Igen. De nagyon sokat
kell dolgoznia rajta, gyógytornára is szükség lesz, és előfordulhat, hogy
mostantól a frontokat érezni fogod – fordult Jack felé. – Olyankor talán még
sántítani is fogsz egy kicsit.
‒ Remek!
‒ Ne morogj – ültem le
Jack mellé az ágy szélére és megpaskoltam az egészséges lábát. – Rendbe fogsz
jönni! Segítek.
‒ Tudom. Köszönöm,
Pete.
‒ Igazán nincs mit –
biccentett az alakváltó. – Kate barátai az én barátaim is.
‒ Erre azért ne fogadj!
– morogtam az orrom alatt, de Pete figyelmen kívül hagyta.
‒ Most, ha
megbocsátotok, eltenném magam holnapra.
‒ Persze, menj csak –
intettem búcsút neki.
Mikor magunkra
maradtunk, csendben üldögéltünk még egy ideig. Jack óvatosan tornáztatta a
lábát, én pedig a gondolataimba merülve ücsörögtem mellette. Néhány perc
elteltével, mikor láttam, hogy már gyöngyözik a homloka, rászóltam:
‒ Ne erőltesd túl,
különben ölben kell majd levinnem téged a bárba ‒ Jack nem értékelte a humorom.
‒ Csak szép lassan. Holnap is van nap.
Jack kelletlenül
polcolta fel a lábát, és hanyatt dőlt az ágyban. Miután kényelembe helyezte
magát, megbeszéltük, mi lesz az este menete. Egy órával a találkozó előtt Jack
elment készülődni. Nem kért segítséget. Miután a kocsiból felhoztam néhány
fegyvert, bevonultam a másik vendégszobába, és én is öltözni kezdtem. Izzy
hívása zavart meg tevékenykedésem közben.
‒ Mit tudtál meg?
‒ Kicsit zavaros a
helyzet, nagyon sok aktát csatoltak a nő halotti bizonyítványa mellé.
‒ Hogy érted? –
kérdeztem, miközben helyet foglaltam az egyik fotelben.
‒ Van mellette egy
jelentés, amely szerint a férje a feltételezett tettes, bizonyos Jack Brighton.
Ez mond neked valamit?
‒ Nem. Folytasd!
‒ Körözést adtak ki rá,
ami néhány órája lépett életbe. Két másik áldozat halálát is az ő számlájára
írták, a hadügyminisztérium emberei voltak.
‒ Van összefüggés a két
eset között?
‒ A jelentések nem
utalnak ilyesmire. De valaki nagyon dolgozik ezen az aktán, mert mióta
megnyitottam a mappát, már három új dokumentum is megjelent benne.
‒ Ez nem szokványos?
‒ Nem. Amikor
megnyitnak egy ügyet, a központi szerveren tárolják az adatokat, hogy minden rendvédelmi
szerv hozzáférhessen, amíg le nem zárják az ügyet.
‒ És?
‒ Ez a lezártak között
szerepel, oda egyszerre töltenek fel minden adatot. Ráadásul a jelentések
szerint a tettes kiléte még nem nyert bizonyítást. Nem lehetne még itt.
‒ Értem. Nem lehet, hogy
véletlenül van a lezárt ügyek között?
‒ Nem. Teljesen más a
dokumentumok feltöltésének a menete. Két különböző szervert használnak, és a
rögzítő, vagyis inkább tároló program is más. Hogy is értethetném meg veled…
Itt elhallgatott. Nem
sürgettem, vártam, hogy folytassa.
‒ Képzeld azt, hogy az
egyik program word, a másik excel. Így már világos?
‒ Azt hiszem.
‒ Az az érzésem, hogy
ezeknek a jelentéseknek egy része hamisítvány.
‒ Miért gondolod?
‒ Általában a
jelentéseket különböző emberek írják, mert nem egy személy dolgozik az ügyeken,
főleg, ha gyilkosságról van szó. Ezek többsége azonban egyetlen egy személytől
származik, kivéve a kórboncnoki jelentést és a helyszínelőkét. Nagyon sok ilyet
láttam már hackerkedésem során, és bizton állíthatom, hogy ezeket egy ember dobta
össze, a stílusa, a megfogalmazás módja nagyon árulkodó.
‒ Nem lehet, hogy ebben
az esetben csupán arról van szó, hogy annyira gyorsan lefutott az ügy, hogy egy
embernek adták oda az összes információt, hogy csinálja meg a jelentéseket?
‒ Nem. Ez a nyomozás még
nincs is lezárva. Körözést adtak ki a pasas ellen, és az még érvényben van. Egy
ügyet akkor zárnak le, ha bizonyítást nyer minden vádpont és a tettes már a
bírósági meghallgatásra vár. De még akkor is bebizonyosodhat, hogy ártatlan,
így megvárják a bíró jogerős ítéletét, és csak azután szokták ide feltölteni az
aktákat.
‒ Értem. Ez minden
esetben így van?
‒ Igen. Kivéve akkor,
ha a tettes időközben elhalálozik. ‒ Kurva élet! ‒ Kate, miről van szó?
‒ Hová lett a
profizmusod? Sohasem kérdezted még meg, miért kutatok valaki vagy valami után.
‒ Még sohasem kellett
olyan ügyben nyomoznom, ami ennyire magas körökbe nyúlik.
‒ Hogy érted?
‒ Ez nem egy sima
rendőrségi nyomozás. Itt nagyobb kutyák diktálnak. Méghozzá a honvédelem. Azon
belül is egy titkos részleg, amit nemrég hoztak létre. Komolyabb, mint a
szürkék csapata, pedig ők az elit elitje. ‒ A
szürkék alatt Jack csapatát érti. Mi a szar történik?! ‒ Vannak jelentések,
amelyek ki vannak kozmetikázva. Csupán egyetlen nő neve tűnik fel több
ügyiraton is.
‒ Kicsoda?
‒ Elizabeth Snow. Talán
ő vezeti a nyomozást. Úgy látom, a hadügyminiszter alá tartozik, valami
ügynökféle lehet. Utánanézzek?
‒ Nem kell. Legalábbis
egyelőre. Mit láttál még?
‒ Egy pillanatra láttam
egy jelentést, de épphogy el tudtam csípni, azonnal törölték.
‒ Mi állt benne?
‒ Egy orvosi jelentés
volt, egy pszichológusé. Egy ügynök vizsgálati eredménye volt benne.
‒ Hallgatlak ‒
sóhajtottam. Itt valami rohadtul bűzlik!
‒ A férfi azt
állította, hogy nem érti, miért lőtte le az áldozatot, ezt a Jessicát, hiszen
csak megfigyelés alatt kellett tartania. Nem emlékszik, mikor vette elő a
fegyverét és a lövésre sem. Arra eszmélt, hogy cseng a füle és a megfigyelt
személy a földön fekszik, az ujja pedig a fegyvere ravaszán pihen.
‒ De a többi jelentés
szerint a férj a gyanúsított.
‒ Így van. Itt valami
nagyon büdös, Kate! Ezt a szerencsétlen fószert valaki nagyon be akarja
mártani.
‒ Mit lehet tudni az
ügynökről, aki a pszichológusnál járt?
‒ Nem sokat. A
pszichológus gyógyszeres kezelést javasolt neki, és egy komolyabb vizsgálatot.
Be akarja utaltatni a pszichiátriára. Skizofréniára gyanakszik, bár semmi nem
támasztja alá a teóriáját.
‒ Mit tudsz még?
‒ Ez csak megérzés, de
szerintem, a gyilkossággal megvádolt férjet ki akarják nyírni. Rá akarják verni
a neje megölését, és ezzel akarják indokolni majd a gyanúsított sajnálatos
halálát. Rendőri túlkapás lesz a szöveg.
‒ Miből gondolod?
‒ Az egyik barátom nagybátyját
így intézték el. Bár nem volt teljesen ártatlan, de nem ő ölte meg a
barátnőjét, csak rákenték. A rendőrök pedig büntetlenül lepuffanthatták.
‒ Miért kellett
kinyírni?
‒ Valakinek útban volt.
De ez már régi ügy, nem fontos. Ismerted talán ezt a nőt, ezt a Jessicát?
‒ Nem ‒ füllentettem
szemrebbenés nélkül. ‒ Egy megbízáshoz kell.
‒ Neked kell megölni a
férjet? ‒ suttogta Izzy. Az óvatossága mosolyt csalt az arcomra.
‒ Jobb, ha nem tudsz
többet ‒ sóhajtottam egy nagyot, és két ujjam közé csippentettem az
orrnyergemet. ‒ Sokat segítettél, hálásan köszönöm. A napokban intézem a
piszkos anyagiakat, és majd arról a szülinapi vacsiról is szót ejtünk
valamikor.
‒ Figyeljem még az
aktát?
‒ Egyelőre nem kell.
Nem szeretnélek bajba keverni. Szólok, ha még szükségem lesz rád.
‒ Rendben. Szia!
‒ Szia!
Egy ideig
még csendben üldögéltem a szobában, a hallottakat próbáltam megemészteni. Nagyobb
a szar, mint hittem! Nem ücsöröghettem tovább, készülődnöm kellett. Abban azonban
biztos voltam, hogy senkiben sem bízhatok. Még Jack csapatában sem.
***
Mélyzöld atlétafelsőt
vettem fel, hozzá egy fekete skinny stílusú farmert. A fekete sportcipőmben
maradtam, az atlétára pedig egy szintén fekete, karcsúsított fazonú vászonzakót
vettem, ami a szűkítés után hirtelen szélesedett ki, így nem látszódott a
csípőmre erősített pisztoly. A blézer bő ujja elrejtette az alkaromra csatolt
rövid és vékony tőrömet, amit a bal csuklómra erősítettem. Nem ez volt a
kedvenc fegyverem, de nem is gyilkolni készültem ma este. A hajamat két
hosszabb, vékony fémtűvel tűztem fel, amit ugyancsak használhattam fegyverként,
ha minden kötél szakad. A zakóm belsejébe belevarrattam egy rejtett zsebet, oda
tettem egy plusz tárat. Akárhogy forogtam a tükör előtt, nem nagyon lehetett
látni. Miután konstatáltam, hogy kész vagyok, átmentem Jackhez. Már ő is
felöltözve várt rám. Farmert és királykék hosszú ujjú inget vett fel, amely
kiemelte szemének kékjét. Megbabonázva néztem. Jackre nem lehetett rásütni a
jóképű bélyeget, de én nagyon vonzónak tartottam. Meglepődve vettem észre, hogy
ő is felcsatolta a fegyverét. Kérdő tekintetemet látva odalépett hozzám és
széthúzta a felsőmet. Szégyenkezve sütöttem le a szemem. Hogy a picsába szúrta ki?
‒ Nyugi! – simította
meg kedvesen mosolyogva a karom. ‒ Ismerlek, csak ezért néztem be a kabátod
alá. Nem lehet látni, hogy fegyver van nálad.
Némiképp megnyugodva
gomboltam be a blézeremet, míg Jack is felvett az ingre egy fekete zakót.
‒ Indulhatunk? –
kérdeztem.
‒ Menjünk.
Elővigyázatosságból én
picit korábban érkeztem a találka helyszínére, hogy legyen időm felmérni a
terepet. Jack addig a kocsiban várakozott, egy saroknyira a Fullmoontól. Kicsit
messze volt, és nem örültem, hogy ennyit kell gyalogolnia, de ha ez csapda, akkor
van esélye elhúzni innen.
A szórakozóhely
gyanúsan üres volt. Régóta ismertem a helyet, pontosan jól tudtam, hogy még
hétköznap este is bajos szabad asztalt találni, nemhogy szombaton. Ugyancsak
meglepett, hogy a megszokottól eltérően csupán néhány nő lézengett a bárban,
pedig a luxusprostik kedvelt törzshelyének számított a környéken. Ide zömmel
jól szituált, fiatal férfiak jártak, egyazon céllal: beújítani egy csajt, vagy
csak felszedni valakit egy éjszakára. Akár pénzért is.
A bárpulthoz sétáltam.
A csapos új lehetett, mert még sosem láttam. Ez mondjuk lehetett volna akár
normális is, de ismertem a szórakozóhely tulajdonosát, és ő sosem vette volna
fel ezt a díszmadarat. Csak és kizárólag meleg fiúkat alkalmazott, így a
pultosok nem rontották a vendégek esélyeit a nőknél. Okos üzletpolitika. A pult mögött álló férfi azonban határozottan
nem volt meleg. A tekintete éhesen siklott végig a testemen. Ez jó buli lesz!
‒ Egy üveg vizet kérek
‒ mosolyogtam rá.
Szó nélkül elém tette,
még egy mosolyt sem kaptam. Talán, ha
töményet kérek, szimpibb lennék.
Elővettem a telefonom.
Miközben nagyot húztam az üvegből, üzenetet írtam Jacknek, hogy maradjon a
kocsiban.
‒ Mi történt Erickel? ‒
próbáltam beszélgetést kezdeményezni a csapossal.
‒ Beteg ‒ jött a
szűkszavú felelet.
A férfi kitűzőjén a
Ryan név szerepelt, de tudtam, hogy ez nem az ő bilétája. Ryan fél éve lépett
ki, külföldön talált egy baromi jó, abszolút neki való munkát. A névtábláját
még én karcoltam meg nagyjából két éve. Ez ugyanaz a kitűző. Ki a faszom ez?
Lustán körbenéztem a
bárban. Ezek az emberek nem szórakozni jöttek ide. Lehet, hogy mégiscsak ölni fogok ma este? A csapos feszülten
törölgette a pultot. Néztem, ahogy az izmok dolgoznak a karjában. Szórakozottan
kortyolgattam a vizemet, majd óvatosan kigomboltam a felsőmet, hogy jobban
hozzáférjek a pisztolyomhoz. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem tudtam
kik ezek az emberek, és hogy mindegyik be van-e szervezve, vagy vannak közöttük
ártatlan vendégek is. Ideje kideríteni.
‒ Na jó, szerintem,
nyugodtan befejezhetitek a színjátékot ‒ álltam fel, és próbáltam úgy fordulni,
hogy mindenkit szemmel tarthassak.
A pult mögött azonnal
kibiztosítottak egy fegyvert.
‒ Ha még egyet
moccansz, lelőlek ‒ szólalt meg mögöttem kamu-Ryan.
‒ Nem lesz rá időd ‒
feleltem mosolyogva, és olyan gyorsan lendültem át a pulton, hogy esélye sem
volt elsütni a pisztolyt.
Vetődés közben rúgtam
ki a kezéből a stukkert. Megroppant egy csont. Amikor a természetfeletti erőmet
használtam, nem tudtam finoman ütni. Nem akartam, hogy komolyabb baja essen a pasasnak,
de már késő bánat. Ahogy átértem az ő térfelére, azonnal mögé kerültem, és a
pisztolyomat a veséjébe nyomtam.
‒ Nem akarlak megölni ‒
súgtam a fülébe.
A bárban megfagyott a
levegő. Többen is fegyvert szorongatva álltak az asztalok mellett. Némán
figyeltek. Végül az előttem álló törte meg a csendet.
‒ Hol van Jack
Brighton?
‒ Biztonságban ‒
feleltem mogorván.
‒ Akkor itt lenne.
Nem feleltem. Egyelőre
még nem jutottam elég információhoz ahhoz, hogy eldönthessem, ezek Jack barátai
vagy a kormány emberei.
Egyszer csak Jack sántikált
be az ajtón. Az egyik fegyveres felé mozdult, mire hangosan felmordultam és
kibiztosítottam a pisztolyomat. Láttam, ahogy az előttem álló férfi halántékán
megindul egy verejtékcsepp. Jack megtorpant az ajtóban és lassan körbenézett.
Nyugodtnak tűnt. Amikor meglátott a pult mögött, meglepetten vonta fel a
szemöldökét.
‒ Úgy látom, Nick
kihúzta nálad a gyufát ‒ morogta enyhén bosszúsan, mire engedtem a szorításból,
de még nem állítottam le a gyilkos üzemmódot.
‒ Mi a franc ez? ‒ sziszegtem
összehúzott szemmel.
‒ Óvintézkedés ‒ jött a
felelet. A hang tulajdonosát már volt szerencsém megismerni korábban.
‒ Steve! ‒ morogtam
bosszúsan a szememet forgatva. ‒ Te tudtál erről? ‒ kérdeztem Jacktől, és
elengedtem az előttem álló férfit, mint kiderült, Nicket.
‒ Nem. Ha tudtam volna,
nem kellett volna előőrsként idejönnöd.
‒ Szerintem, nem tört
el, de egy darabig tuti nem mész terepre ‒ vetettem oda Nicknek, majd kecsesen
átlendültem a pult felett és Jack felé sétáltam, közben a fegyveremet is
eltettem.
Az ismeretlen férfiak
tekintetükkel idegesen követték minden mozdulatomat. Ennek hatására kicsit
rájátszottam a szerepemre, és úgy mozogtam, mint egy prédát becserkésző
nagymacska. Jack korholóan csóválta meg a fejét, mire sötéten rámosolyogtam.
‒ Leengedhetitek a fegyvert,
fiúk ‒ szólalt meg Steve. Mintha zsinóron rángatnák őket, mindenki visszaült a
korábbi helyére.
Jack méltóságteljesen
egy félreeső asztalhoz bicegett, távolabb a kíváncsi fülektől. Komótosan
követtem és leültem vele szemben. Steve kelletlenül ült le mellém.
‒ Mi történt? ‒
kérdezte Jacktől és a sebesült lába felé biccentett.
‒ Összetűzésbe
keveredtünk a hadügyminiszter néhány emberével.
Steve értetlenkedve
nézett rá, így Jack folytatta:
‒ Neki köszönhetem a
vérdíjat.
‒ Ez biztos?
‒ Igen. Láttam
Lizbeth-et is.
‒ Ez komoly? ‒ nézett
rá Steve döbbent arccal. Jack bólintott. ‒ Azt a rohadt! Ezt azért nem
gondoltam volna!
Értetlenül hallgattam a
párbeszédet. Ki a nyavalya az a Lizbeth?
‒ A nők mindig jobban
teljesítenek, mint a férfiak, ha bosszúról van szó ‒ felelte Jack fanyarul.
‒ Ki ez a bige? ‒
kérdeztem morózusan.
Steve
jelentőségteljesen nézett Jackre. Kékszemű rövid ideig szótlanul meredt maga
elé, majd lassan rám emelte a tekintetét és így szólt:
‒ Egy nő, akit visszautasítottam.
‒ Szexuálisan, vagy a
csapatodba akart bekerülni? ‒ kérdeztem, erre Steve szemöldöke gyanúsan
megmoccant.
‒ Is-is.
‒ Tehát ő tudott az egészről
és nem figyelmeztetett ‒ összegeztem.
‒ Valószínű ‒ Elkomorodva
néztem Jackre. ‒ Mi jár a fejedben?
‒ Ismerte a feleséged?
‒ Egyszer találkoztak,
de én nem voltam jelen.
‒ Tud „róla”? ‒ Az
utolsó szót kissé hangsúlyosabban mondtam, hogy tudja, Draco-ra gondolok.
‒ Egyszer tanúja volt
egy rövid jelenetnek, de nem hiszem. Hová akarsz kilyukadni?
‒ Még csak elméleteket
gyártok ‒ feleltem és szórakozottan kipattintottam a csuklótőrömet, majd
pörgetni kezdtem a tenyeremen.
Steve megfeszült
mellettem, de Jack egy mozdulattal nyugalomra intette.
‒ Mindig a fegyvereit
babrálja, amikor nagyon agyal.
‒ Idegesítő szokás ‒
morogta a másik, de Jack csak megvonta a vállát.
‒ Mi jár a fejedben? ‒
állította meg a pörgő tőrt a kezemben.
‒ Majd négyszemközt –
feleltem és újból pörgetni kezdtem a fegyvert.
‒ Steve tud Draco-ról.
‒ Mióta? ‒ néztem rá
döbbenten, és egy pillanatra megfeledkeztem a késről, ami így kicsúszott a
kezemből. Röptében kaptam el, de olyan gyorsan, hogy Steve felszisszent.
‒ Miután megtudtam,
hogy nem vagyok dilis.
‒ Rólam is tud? ‒
kérdeztem szobormerev arccal.
‒ Nem ‒ rázta meg a
fejét Jack.
A hazugság jeleit
kerestem rajta, de őszintének tűnt. Steve mindeközben értetlenül kapkodta
köztünk a tekintetét.
‒ Draco-nak nem volt
gyanús a nő?
‒ Nem tudom, akkor még
nem kommunikált velem.
‒ Kérdezd meg tőle.
‒ Most? ‒ csupán
bólintottam, és vártam a jelenséget. ‒ Tűfogú, mi a baj? Mi jár a fejedben?
Steve hátrahőkölt
ijedtében, mikor meglátta a pengevékony pupillákat.
‒ Bassza meg! Ezt ne
csináljátok még egyszer!
A hangjából sütött a visszafojtott
düh. És a rettegés. A bárban ücsörgő emberek némelyike érdeklődve felénk
fordult, de Steve egy mozdulattal nyugalomra intette őket.
‒ Tudod kiről
beszéltünk az előbb? ‒ fordultam a sárkány felé.
‒ Igen ‒ bólintott
határozottan. ‒ Emlékszem rá.
‒ És mi volt róla a
benyomásod?
‒ Nem volt szimpatikus.
‒ Miért?
‒ Nem tudom. Úgy
éreztem, valami sötét dolgot rejteget. Nem láttam az auráját sem.
‒ És nem jutott
eszedbe, hogy talán természetfeletti a nő?
‒ Jack elutasította, és
nem találkoztak többször. Nem volt időm felmérni rendesen.
‒ Hányszor
találkoztatok?
‒ Csupán kétszer.
‒ És máris rá akart
mászni Jackre?
‒ Hé, én is itt vagyok!
– csattant fel Jack felháborodva és visszavette az irányítást. – Miért olyan
hihetetlen ez?
‒ Mert már elsőre sem
tűnsz olyan férfinak, akit könnyű lenne ágyba cibálni. És ha valakinek
komolyabb tervei vannak veled, mint például együtt akar veled dolgozni, az nem
próbálkozik ilyesmivel. Főleg, hogy köztudott rólad, nem veszel be a csapatodba
nőket.
‒ Elárulnád végre hová
akarsz kilyukadni? – szólalt meg Steve türelmetlenül.
Nagyot sóhajtottam,
mert nem tudtam, hogyan fogjak hozzá.
‒ Az van, hogy… ‒
zavartan elhallgattam és lopva Jackre pillantottam. Tekintete a vesémig hatolt.
Picsába! ‒ Kicsit szaglásztam, és
elcsíptem egy infót, miszerint Jess halála nem volt betervezve. Baleset volt.
‒ Ezt hogy érted? –
komorult el Jack arca, és Steve is megfeszült mellettem.
‒ Az informátorom
szerint az ügynök csak megfigyelte Jessicát. Miután megtörtént a „baleset”,
teljesen pánikba esett, nem értette, hogyan történhetett ez meg.
Elhallgattam, nem tudtam,
hogyan vezethetném fel a teóriámat úgy, hogy a két férfi ne gőzöljön be
azonnal.
‒ Kate! – mordult rám
Jack ingerülten.
‒ Jó, jó! – emeltem fel
a kezem mentegetőzve. ‒ Mi van akkor, ha varázslat alatt tette, amit tett? Még
a pszichodoki sem talált magyarázatot a viselkedésére.
‒ És miért buherálták
volna meg az agyát? – kérdezte Steve, és most először nem láttam rajta az
ellenségességet.
‒ Szerintem ez a Lizbeth,
vagy hogy hívják, a boszorkány, akit Draco keres.
Kijelentésemet mély
csend követte.
‒ Hogyan jutottál erre
a következtetésre? – szólalt meg végül Jack halkan.
‒ Gondold végig: miért
ölték meg a feleséged? Ennek eltussolása több problémát okoz, mint amennyi
hasznot. És ha utána a te a hullád is előkerül, még a leghülyébb rendőr is
összeköti a pontokat. Nem lehet szőnyeg alá söpörni, mindenhol akad egy
ambiciózus vagy kíváncsi és tisztességes nyomozó. Jessica halálának semmi
értelme. Ezért kutakodtam.
Elhallgattam. Nem
akartam megosztani velük, hogy Jackre kenve akarják eltussolni az egészet. Nem
akartam, hogy még dühösebb legyen, és meggondolatlan dolgokat tegyen.
‒ De ha Lizbeth a
boszorkány, Draco miért nem ismerte fel? – kérdezett vissza Jack.
‒ A boszorkányok halandó
lények, nem élhetnek többezer évig. Talán testből testbe vándorol ő is.
‒ Vagy elvarázsolta a
külsejét ‒ jegyezte meg Steve alig hallhatóan.
Oldalról rápillantottam,
mire félszegen megvonta a vállát. Még a
végén kiderül, hogy agya is van.
‒ Nem tudom. Egy
bibircsókost sem ismerek, így nem tudom, mekkora a hatalmuk és mire képesek
vele – fordultam ismét Jack felé.
‒ De akkor sem értem,
miért ölte meg Jesst – ingatta a fejét Jack értetlenkedve.
‒ Ez a boszorkány
Draco-t akarja. Mindenestül. Senki mással nem lehet, csak vele. Nem képes
továbblépni, teljesen belebetegedett abba, hogy a férfi, akit szeretett, végül
mást választott. Ekörül forog az élete, nem érdekli semmi más. Nem érdekli,
hogy Draco-val csak megosztod a tested, számára te csak és kizárólag Draco
vagy. Szerintem nem teljesen tiszta már a nő. Calliopét látva, nem tartom
kizártnak, hogy megbomlott az ő elméje is.
‒ Ki ez a Calliope? –
kérdezett közbe Steve, de figyelmen kívül hagytam a kérdést.
‒ Tudjátok, hol lakik
ez a spiné?
‒ Nem – ingatta a fejét
Jack, és láttam, hogy teljesen össze van zavarodva.
‒ Nem ölhetem meg –
mondtam csendesen, mire Jack a szemembe nézett. – Nagyon szeretném, de nem
tehetem. Draco-t ki kell valahogy szabadítanom a testedből. Mindenkinek ez az
érdeke. Utána megkínzom azt a nyomorult boszorkányt, vagy azt teszek vele, amit
csak szeretnél.
Steve felszisszent
mellettem, Jack azonban komoran hallgatott. Fogalmam sem volt, mi járhat a
fejében.
‒ Valahogy le kell
venni rólam a célkeresztet. Utána megbeszéljük, mi legyen a nővel.
Jack lezártnak
tekintette a témát, mert felállt és elindult az ajtó felé. Nem köszönt el
senkitől, egyszerűen csak lelépett. Néhány pillanat múlva utána indultam, de az
ajtóban Steve megállított.
‒ Vigyázz rá!
‒ Eddig is ezt tettem.
‒ De most hülyeséget
forgat a fejében. Neked kell észnél lenned.
‒ Nem ígérhetek semmit
– feleltem és kacsintottam egyet, mire Steve gondterhelten nézett rám.
‒ Vedd komolyan! Nem
tudom, ki vagy, és mit jelent számodra a barátom, de ha hülyeséget csinál,
téged teszlek felelőssé!
‒ Kurvára
megijedtem – feleltem sötéten, és faképnél hagytam. Mégsem lettünk barátok. Ej, de kár!
A kocsinál értem utol
Jacket. Nem szólt semmit, csak beszállt az autóba. Nem tudtam, mit mondhatnék,
így én is némán ültem mellette. Nem akartam azonnal visszamenni Pete-ékhez, a
városon kívülre kocsikáztam, a hegyek közé. Nem kérdezte hová megyünk, csendben
ült mellettem. A kilátónál parkoltam le, de nem szálltam ki. Vártam.
Néhány perc múlva
szólalt csak meg:
‒ Miért hoztál ide?
‒ Ide szoktam jönni, ha
valami fájdalmasan érint. Itt szoktam gondolkodni. Mivel rossz a lábad, nem mondom,
hogy másszunk fel a tetejére, de leülhetnénk a tövében valamelyik padra.
‒ Jess nem azért halt
meg, mert vérdíj van a fejemen.
‒ Nem.
‒ Draco miatt kellett
meghalnia.
Nem feleltem. Egyrészt
azért, mert nem értettem egyet vele, másrészt nem tudtam, mit felelhetnék, ami
nem torkollna veszekedésbe.
‒ Te nem így látod? –
fordult felém Jack számonkérően.
‒ Ezt ne most beszéljük
meg – kértem csendesen. Egy puskaporos hordón csücsültem, ami bármikor
felrobbanhat alattam.
‒ Miért ne?
‒ Mert most dühös vagy,
és nem hatnak rád az észérvek.
‒ Tehát te nem így
látod – kötötte az ebet a karóhoz.
‒ Jack – kértem ismét,
mire dühösen a műszerfalra csapott. Csodáltam, hogy nem ugrott elő belőle a
légzsák. Már csak az hiányzott volna!
‒ Azt hittem, én
fontosabb vagyok – szólalt meg keserűen.
‒ Miről beszélsz? –
néztem rá értetlenkedve.
‒ Őt választottad.
‒ Neked az agyadra ment
valami? – néztem rá döbbenten.
‒ Válaszolj!
‒ De mire?
‒ Olyan értelmes nő
vagy, most mit játszod a hülyét? – ordított rám teljesen kivetkőzve önmagából. Na, helyben vagyunk, ezt már tudom kezelni.
Jeges nyugalom szállt meg, szobormerev arccal álltam a tekintetét.
‒ Szállj ki az autóból
– kértem halkan.
Jack kivágta a kocsi
ajtaját, és sántikálva megindult a kilátótorony felé. Utána eredtem. Még a végén tényleg valami baromságot
csinál…
A torony kapuját zárva
találta. Számítottam erre, mert számtalanszor jöttem már fel ide az éjszaka
közepén, és mindig fel kellett törnöm a zárat, ha fel akartam mászni a tetejére.
Jack úgy rángatta a kilincset, mint egy eszeveszett dúvad. Megvártam, míg
lehiggad. Leültem egy padra, és karba tett kézzel figyeltem a dühöngését.
Néhány perc elteltével elengedte a kaput és leroskadt a tövébe, kezét az arcába
temette. Csendben odasétáltam hozzá és leültem mellé. Nem értem hozzá, pedig szívem
szerint átöleltem volna.
‒ Nem mond semmit ‒
törte meg Jack a csendet.
‒ Gondolom magát
hibáztatja, mint ahogyan te is őt. Szerintem ő is szerette Jessicát. Ha nem is
szerelemből, de fontos volt neki. Évekig figyelte őt a te szemeden keresztül,
az ilyesmi nem múlik el nyomtalanul.
‒ Még csak nem is
magyarázkodik.
‒ Lenne értelme?
‒ Nem tudom.
‒ Mind tudjuk, hogy nem
lenne. Azért haragszol rá, mert nem tudsz mást hibáztatni. Ő ugyanúgy áldozata
ennek az egésznek, mint te vagy Jess.
‒ Ezt ne! ‒ csattant
fel dühösen, és ökölbe szorította a kezeit. ‒ Legszívesebben kitépném magamból!
‒ Meg fogjuk oldani ‒ sóhajtottam,
és megérintettem a kezét.
Lassan kiengedte a
feszültséget a tenyeréből, és az ujjait az enyéim közé fűzte.
‒ Mi a terved? ‒ kérdezte
halkan néhány pillanattal később, és közben ábrákat rajzolt a másik
mutatóujjával a tenyerembe.
‒ Megfenyegetem a
minisztert.
‒ Gondolod, hogy hatni
fog?
‒ Ahogy én csinálom,
igen. De előbb mesélj róla. Mit tudsz, ami miatt ennyire el akar tüntetni az
útból?
‒ Balkézről van egy
zabigyereke. Ezzel még nem lenne baj, de a kisasszonyból luxusprosti lett. Én
így ismertem meg. Még ezt is el lehetne kenegetni valahogy, de időközben a
leányzó feltornázta magát, és most az egyik maffiafőnök háremének legmegbecsültebb
tagja. Még apucit is sikerült belerángatnia egy üzletbe. Ha ez kiderül, annak
beláthatatlan következményei lennének.
‒ Csak te tudsz róla?
‒ Igen, egyik fiúnak
sem meséltem róla.
‒ És a miniszter honnan
tudja, hogy te tudsz erről?
‒ Egy időben valami
barátságszerűt ápolgattunk a lánnyal, még Pillangó születése előtt.
Valószínűleg ezt neszelte meg apuci, és azt hiszi, hogy ezt fel akarom
használni ellene, most, hogy beadtam a leszerelési kérelmemet.
‒ És így van?
‒ Nem. Semmi
kapcsolatom nincs már Jacqueline-nal, de nem ártanék neki. Meg amúgy sem.
‒ Ezt ő is tudja?
‒ Igen.
‒ Akkor miért nem szól
apucinak?
‒ Mert nincsenek igazán
jóban. Sosem voltak.
‒ Vagy úgy.
Egy darabig csendben
üldögéltünk, Jack továbbra is szórakozottan rajzolgatott a tenyerembe. A holdat
bámultam, hagytam, hogy a hegeket birizgálja a tenyeremben. Kicsit
csiklandozott, de nem szóltam egy szót sem. Mikor törökülésbe húztam a lábam, ő
fintorogva kinyújtotta a sérült lábát.
‒ Ne haragudj! ‒ törte
meg a csendet. ‒ Hülye voltam.
‒ Mindig az vagy! ‒
mosolyogtam rá kedvesen. Válaszul megszorította a kezem. ‒ Meg kell jegyeznem,
hogy az előbbi hisztit egy nő is megirigyelhette volna! – kuncogtam halkan, de
nem nevetett velem.
‒ Semmi közöm hozzá,
hogy kit szeretsz.
Olyan halkan beszélt,
hogy alig hallottam. Nem válaszoltam, csak néztem a varázslatos kék szemét.
Közelebb hajoltam hozzá. Nem tudtam, mi vonzott benne annyira, de mintha
zsinórral húztak volna felé. Enyhén felvonta a szemöldökét, mire
elbizonytalanodva megtorpantam.
‒ Ne most állj meg ‒
szólalt meg rekedt hangon. Elengedte a kezem, és félresöpört néhány tincset az
arcomból. Teljesen lefagytam. Az első csókunk szenvedélyből született, de most
két súlyosan sérült ember nézett farkasszemet. Akkor az ösztönök vezéreltek,
most azonban teljesen észnél voltam. És ez volt a baj. Vágytam Jackre, a
sebzett lelkére, pedig tudtam, hogy nem lehet jó vége ennek.
‒ Nem jó ötlet ‒
szólaltam meg suttogásnál alig hangosabban.
‒ Tudom ‒ felelte, és
megcirógatta az arcom.
A telefonom ezt a pillanatot
választotta, hogy megszólaljon. Sóhajtva nyúltam a zsebem felé, de Jack lefogta
a kezem.
‒ Ne vedd fel ‒ kérte,
én pedig engedelmeskedtem.
‒ Nem tudom, mi vár még
ránk, de nem akarok úgy meghalni, hogy megbánjak olyan dolgokat, amiket nem
tettem meg.
Nem feleltem. Attól
féltem, ha megszólalok, elrontom a pillanatot. Pedig nagyon szerettem volna
tudni, hová fut ki ez a dolog. Én tudtam, mire vágyom, de nem voltam benne
biztos, hogy Jack is ugyanazt szeretné.
Jack keze végigsimított
a nyakamon, majd lejjebb vándorolt. Ahogy finoman hozzáért a mellemhez,
reszketve felsóhajtottam és lehunytam a szemem. Édes Istenem, most segíts!
Túl óvatosan csókolt
meg. Mint aki attól fél, visszautasítják. Én azonban akartam őt, azonnal
átengedtem magam neki. Elmélyítettük a csókot, és közben lassan, kényelmesen
fedeztük fel egymás testét. Amikor a nadrágom gombját akarta kikapcsolni,
elhúzódtam.
‒ Biztos, hogy ezt most
szeretnéd? – néztem a sérült lábára.
‒ Semmit sem akarok
jobban! – felelte rekedtes hangon, mohó vággyal a szemében.
Hittem neki.
‒ Oké! – dünnyögtem. –
Nyomorékkal még amúgy sem voltam – tettem hozzá vigyorogva. Bosszúból belecsípett
a combomba, én pedig hangosan felnevettem. Még sosem láttam ilyen élénken
csillogni a vadítóan kék szemét.
‒ Kibírhatatlan
nőszemély vagy! – suttogta a számba, majd ismét megcsókolt.
----------------------------------