20. FEJEZET
A többi öltönyös azonnal a miniszter köré sereglett. A szervezőt
félrelökték, az ő élete nem számított. Tipikus!
A tömeg észre sem vette, mi történik, agyhalott zombik módjára bámészkodtak
tovább. Miközben tárcsáztam a politikus privát számát, újabb lövedéket engedtem
útjára, a testőrök mellett csapódott a földbe, megtorpanásra kényszerítve őket.
Nem adtam esélyt, hogy fedezékbe vigyék védencüket. Úgy toporogtak, mint a
rémült kacsák vadászidényben. Ha nem kellett volna koncentrálnom, biztos
elnevetem magam. A hívott fél nem vette fel. A szervező mobilját próbáltam. Ha ez sem működik, gondban leszek. A
férfi a második csörgés után óvatosan belehallózott a telefonba.
‒ A miniszterrel akarok beszélni.
‒ Ki maga? – dadogta idegesen.
‒ Adja azonnal, vagy maga lesz a következő!
Ez hatott, máris intézkedett.
‒ Ki az? ‒ szuszogott a telefonba egy feszült hang.
‒ Á, miniszter úr! ‒ szólaltam meg mézesmázos hangon. ‒ Csakhogy
felvette. A saját mobilját dísznek tartja a mellényzsebében? Ejnye, maga
rosszfiú! Az a bérgyilkos vagyok, akit megbízott Jack Brighton likvidálásával.
‒ Mit akar? ‒ kérdezte feszültségtől vibráló hangon.
‒ Üzentem, hogy a célszemély védettséget élvez, nem érhetnek hozzá.
‒ És?
‒ Mégis vádat akarnak emelni ellene.
‒ Bűnt követett el.
‒ Badarság! A célszemély önnél nagyobb hatalmú entitás védelme alatt
áll, jobb lesz, ha leszállnak róla. Vonják vissza a vádakat!
‒ Nem tehetem.
‒ Dehogynem. Hiszen maga rendelte el a kivégzését is.
A vonal túlfelén makacsul hallgatott az ember. Türelmesen vártam.
Minden szó jelentőséggel bírt, jobbnak láttam, ha most hallgatok.
‒ Veszélyes tudással rendelkezik ‒ felelte végül a miniszter.
‒ Kire? Magára, vagy a háttérben önt irányító boszorkányra nézve?
‒ Miről beszél?
A feltett kérdése két eshetőségre is utalhatott: nem tudja, hogy
Lizbeth boszorkány, vagy szimplán játssza nekem a hülyét.
‒ Nem számít ‒ válaszoltam végül. ‒ Hagyják békén. A feleségét már így
is megölték.
‒ Az baleset volt ‒ sziszegte a vonalba, hangja visszafojtott dühről
árulkodott. Még a végén agyvérzést kap.
Nagyban megkönnyítené a dolgom…
‒ Na, persze! ‒ horkantottam megvetően. ‒ Ha nem figyelik meg, nem
történhetett volna meg ez az állítólagos baleset.
Süket csend, csak a halk szuszogás árulkodott, hogy van valaki a
vonal másik végén.
‒ Ehhez magának semmi köze! ‒ közölte végül a politikus kimérten.
‒ Most már van ‒ feleltem, és hogy nyomatékot adjak szavaimnak, újabb
lövést adtam le, majdnem seggbe lőttem az egyik hátvédet.
‒ A következő pontos lesz ‒ szólaltam meg hidegen.
‒ Szarok rá! ‒ csattant fel a miniszter. Hát jó, baszd meg! Ismét elsütöttem a puskát.
A golyó célba talált. Az egyik testőr holtan esett össze, a lövedék
pont a két szeme között fúródott a koponyájába. Hallottam, ahogy a miniszter
idegesen káromkodik egyet.
‒ Ki legyen a következő? ‒ kérdeztem nyugodtan, és közben egy másik
férfit vettem célba, ujjam a ravaszon pihent.
‒ Várjon! ‒ szólt bele a telefonba a politikus feszülten. ‒ Várjon
egy kicsit! ‒ Levettem az ujjam a ravaszról és elmosolyodtam. ‒ Mégis, mit
akar? ‒ köpte néhány pillanattal később dühtől eltorzult hangon.
‒ Nagyszerű! Most, hogy végre felfogta, hogy komolyan kell vennie és
figyel rám, elmondom, mik a feltételeim: Jack Brightonról leveszi a vérdíjat és
a családjáról is a célkeresztet. Hagyja, hogy leélje az életét, és a nyugdíját
is megkapja úgy, ahogy kell és jár neki. Eleget ölt a maguk kedvéért, itt az
ideje, hogy letegye a fegyvert és megpihenjen. Ne gátolják a civil munkájában.
Engem pedig elfelejtenek.
‒ Tudjuk, mi maga! ‒ fröcsögte a miniszter, de a hangja legyőzötten
csengett.
Közben a szemem sarkából észrevettem, hogy Jack jelez nekem, el
kellene pucolnom innen.
‒ Remek! Akkor azt is tudja, hogy halhatatlan és vérszomjas vagyok ‒
feleltem szárazon. Még nem engedtem le a fegyvert. ‒ Ne akarja, hogy az
eltitkolt gyermeke, vagy esetleg a legújabb szeretője legyen a következő vacsorám.
‒ Maga…
‒ Igen, én? – fojtottam belé a szót derűsen.
‒ Egy utolsó kis ribanc! – fröcsögte dühösen. Tényleg stroke-ot fog kapni.
‒ Cöh… ‒ ciccegtem a fejemet csóválva. ‒ Csak ennyire futja? ‒
sajnálkoztam. ‒ Ejnye, Miniszter úr, ennél jobban is megy ez.
‒ Egy jó embert ölt most meg.
‒ Tekintse munkahelyi balesetnek.
‒ Két gyermek apja volt.
‒ Egy percig se kételkedjen abban, hogy nem lőttem volna ki az összes
testőrt maga körül, ha szükséges. Kárpótolja az áldozat családját abból a
pénzből, amit nekem fizetett volna a munkáért, amivel megbízott. Többet kapnak,
mintha az apjuk az egész életét munkával töltötte volna.
Miközben beszéltem, láttam, hogy Jack ismét jelez nekem a másik
tetőről. Elfogyott az időm.
‒ Köszönöm a szívélyes csevejt, de most mennem kell. Amit mondtam,
nyugodtan vegye komolyan. Különben nagyon éhes leszek! ‒ tettem hozzá
hangsúlyosan, majd bontottam a vonalat.
Szétszereltem, és elpakoltam a fegyveremet, összeszedtem a
töltényhüvelyeket, majd szétlocsoltam némi benzint és meggyújtottam. Igyekeztem
nyom nélkül hagyni a tetthelyet. A poroltót az ajtó mellé készítettem, és
megindultam a lépcsőn lefelé. Az ötödik emeletig jutottam, amikor meghallottam,
hogy többen felfelé igyekeznek, így gyorsan kinyitottam az egyik
szellőzőnyílást a folyosón és felhúztam magam. Visszaigazítottam a fedlapot a
helyére és kényelembe helyeztem magam. Írtam Jacknek egy üzenetet, hogy tűnjön
el, otthon találkozunk. Ezután kikapcsoltam a telefont, és figyeltem, ahogy az
öltönyösök özönleni kezdenek felfelé. A biztonság kedvéért az egyik pisztolyom
előttem pihent.
Egy-egy őrszemet hagytak minden folyosón, a többiek a tetőre
igyekeztek. Nagy buli lesz odafent. Hallottam,
ahogy az első ordítva szembesült a tetőn tomboló tűzzel. Csak úgy pattogtak a
parancsszavak.
Füst bűze kúszott az orromba. A folyosó rendíthetetlen őre eleinte
csak fintorgott, aztán köhécselni kezdett. Lehet,
hogy kicsit túltoltam a benzint? Gondolatban megvontam a vállam. Ennyi
őrrel bármikor simán elbánok. De megígértem Jacknek, hogy nem ölök, ha nem
muszáj. Tartottam magam ehhez.
Miután eloltották a tüzet, az öltönyösök a folyosón tanakodtak,
hogyan tovább. Sejtették, hogy még az épületben lehetek. Szépen módszeresen
elkezdték végigcsengetni a lakásokat. Persze eredménytelenül. Arra számítottam,
hogy hőkamerával is végigmennek az épületen. Napok óta nem ettem, hogy biztosan
hideg maradjon a testem. Elővigyázatosságom hiábavaló volt, nem kerestek
tovább. Azt hittem, elhagyják a terepet, de még vártam. Kisvártatva puha
léptekre figyeltem fel. Nem emberi volt. Ezt a lényt megölhetem, ha muszáj,
Jack kérése csak az emberekre terjedt ki. A fegyver már a kezemben volt, amikor
megláttam a férfit. Felém tartott. Tudta, hogy ott vagyok felette, de
egyáltalán nem tűnt idegesnek. Laza mozdulattal megkocogtatta a szellőző
fedlapját és így szólt:
‒ Gyere elő, nem bántalak.
Nagyon kellemes hangja volt, a szörnyeteg a bensőmben életre kelt.
Nem foglalkoztam vele, csak elraktároztam az információt. Leemeltem a rácsot és
kecsesen a földre ereszkedtem. A fegyvert a kezemben tartottam, de a föld felé
irányítottam, nem céloztam vele sehová.
‒ Jól fizethetnek, ha ilyen sokan álltok a kormány szolgálatában ‒
jegyeztem meg fanyarul.
‒ Nem a fizetségért csinálom ‒ Kérdő tekintetemet látva, vigyorogva
így folytatta: ‒ Nagyratörő terveim vannak.
‒ Te akarsz a következő miniszterelnök lenni? ‒ kérdeztem gunyorosan.
Az arckifejezésétől azonban arcomra fagyott a gonosz vigyor. Hát ez zseniális. Rohadt élet!
‒ Miért vagy úgy ledöbbenve? ‒ kérdezte sötéten mosolyogva.
‒ Nem elég a halhatatlanság?
‒ Miért legyen elég, ha annyival több is lehetek, mint most?
‒ Te beteg vagy! ‒ fortyantam fel, és kibiztosítottam a pisztolyom.
‒ Az érdekeim úgy kívánják, hogy megöljelek, de Darius igen
határozott utasításokat adott téged illetően.
‒ Honnan tudod, ki vagyok?
‒ Csupán egyetlen vámpírról tudok, aki bérgyilkosként tevékenykedik.
Nem feleltem.
‒ Egyébként Danger vagyok ‒ mutatkozott be és enyhén meghajolt.
Elegáns volt, sütött róla, hogy hírből sem ismeri a nyomort és
éhezést. Többszázéves lehetett. Enyhe akcentussal beszélt, valószínűleg olasz
felmenőkkel büszkélkedhetett. Az agyam egy eldugott szegletében pirosan
felvillant egy lámpa, de nem tudtam mire vélni, csak az előttem álló vámpírra
koncentráltam. Sötétkék szemei nem sok jót ígértek, barna haja a manapság
divatos formára vágva, laza eleganciával belőve. Nem volt kifejezetten jóképű,
de ronda sem. Valószínűleg az ő vonzereje
is a kisugárzásában rejlik. Akárcsak Dariusnak. A gondolatra fájdalmas
csomóba ugrott a gyomrom, a szörnyem pedig dorombolni kezdett. Elnyomtam
magamban és rövidesen sértődötten visszahúzódott a mélybe.
‒ Most mi lesz? ‒ érdeklődtem félrebillentett fejjel.
‒ Nem ölhetlek meg, de arra nem tért ki a parancs, hogy nem
szórakozhatok egy kicsit veled ‒ nézett rám ragadozó mosollyal az ajkán.
‒ Nekem jó. Régen volt már részem tisztességes bunyóban ‒ feleltem és
szélesen elvigyorodtam.
‒ Megtennéd, hogy leveszed a maszkod? – váltott a vámpír komolyabb
hangnemre. – Csak hogy lássam, kivel van dolgom.
‒ Nem – válaszoltam kimérten. ‒ Eddig sikeresen megőriztem a kilétem
titkát. Nem óhajtok változtatni ezen.
‒ Itt nincsenek kamerák – nézett körbe homlokráncolva.
‒ Mindenhol vannak.
‒ Pedig a szemed és a szád nagyon kíváncsivá tett – mosolyodott el
számítóan.
‒ Elégedj meg ennyivel.
A témát ezzel lezártnak tekintettem, ő pedig nem erőltette tovább.
Míg levette a zakóját, én eltettem a pisztolyomat és megigazítottam a hátamon a
mesterlövészpuskát rejtő táskát. Nem akartam elhagyni, egészen hozzám nőtt az
évek során. Danger érdeklődve figyelte a ténykedésemet. Nem foglalkoztam vele.
A szörnyem annál inkább mocorogni kezdett odabent. Nem tudtam mire vélni. Eddig
csak Darius közelében éreztem a jelenlétét. Olyan érzést keltett bennem, mintha
még nem döntötte volna el, hogy szimpatizál-e Dangerrel, vagy ellenségként
tekint rá. Próbáltam kizárni a tudatomból, és az elkövetkezendő harcra
fókuszáltam. Nem tudtam, kivel állok szemben. A ruházata alapján egy öltönyös
ficsúrnak tűnt, de ha ennek alapján hoznék ítéletet, akkor Darius sem lenne más.
Egyedül Archerben láttam meg első pillantásra a harcost. Hiába próbálta lazaság
mögé rejteni, rajta egyértelműen látszott, hogy neki ez az élete. Pont úgy,
ahogy én sem tudom elrejteni, hogy vérbeli harcos vagyok, még ha miniszoknyába
is bújtatom a lábaimat, és tűsarkakon tipegek.
Miután eligazgattam magamon mindent, laza testtartást vettem fel, de
belül dalolt a testem, alig várta, hogy szabadjára engedjem a bennem tomboló,
többnyire megzabolázott erőt.
‒ Hallottam, hogy a harc minden formájáért rajongsz, de nem hittem el
a pletykákat. És íme a bizonyíték: mosolyogsz. Észre sem vetted? ‒ nevette el
magát a férfi jókedvűen, mire a szörnyetegem lustán nyújtózott egyet. Mi a szar ez bennem?!
‒ Én az a típusú nő vagyok, akinek nem a tükör a legjobb barátja.
Fogalmam sincs, milyen arcot vágok harc közben ‒ feleltem flegmán.
‒ Olyat, amiből egyértelműen le lehet vágni, hogy élvezed, amit
csinálsz. Ez még veszélyesebbé tesz ‒ felelte, és a tekintetébe forróság
költözött.
Vágyakozva nézett rám, alsó ajkát beharapva méregetett. A szörnyemnek
nem tetszett Danger pillantása, idegesen mászkált fel-alá. Sötéten
elmosolyodtam és kihívóan néztem a vámpírra.
‒ Hölgyeké az elsőbbség ‒ vigyorgott rám, és kivillantak a szemfogai.
Közeledett az alkonyat. Percek kérdése és erőm teljében leszek. Akárcsak ő.
Olyan gyorsan mozdultam, hogy nem volt ideje tisztességesen kivédeni
a támadásom. A kezével tompította a rúgásom, de így is hátrébb kellett lépnie
néhányat. Nem vártam meg, hogy összeszedje magát, már a következő rúgásra
készültem, amikor hirtelen védekezésből támadásba váltott. A felé lendülő
lábamat megragadta a lábfejemnél, és teljes erőből meglökött. Támaszként
használtam a kezét, és hátraszaltóztam. Guggolásban értem földet, majd az egyik
lábamat kinyújtva teljes erőből a bokája felé rúgtam. Elegánsan arrébb táncolt,
de közben ő is felém kaszált a lábával. Épphogy el tudtam rántani a fejem.
Gyorsan felálltam és a folyosó falát használtam támasztéknak, amikor a magasba
lendültem és elölről a nyakába ugrottam. Számított rám, nem tudtam a lendület
erejével hanyatt dönteni, így a két combom közé szorítottam a fejét, próbáltam
ívbe feszíteni a gerincét. Ez hatott, mert hamarosan a folyosó falának csapott,
a táska fájdalmasan mart a gerincembe, így meggyengült a szorításom a nyakán.
Megmarkolta a két térdemet és satuba fogta őket. Fogcsikorgatva tűrtem a
fájdalmat, miközben a szemébe nyomtam mindkét hüvelykujjamat. Azonnal hátrébb
lépett és elengedett. Hátrahajoltam és kézállásba érkeztem a földre, közben a
sarkammal állcsúcson vágtam. Nekitántorodott a folyosó falának, én pedig
kihasználtam a lehetőséget és megindultam a lépcsők felé. Nem vesződtem a
futással, átlendültem a korláton és a fordulóban értem földet. Hallottam, ahogy
utánam vetette magát, így fel sem néztem, nekiiramodtam. A harmadik emeleten
ért utol, a vállamnál fogva rántott vissza. Majdnem átestem a korláton, ahogy
próbáltam kiszabadulni. Megfogtam a vállamat markoló kezét és megnyomtam azt a
lágy részt a hüvelyk- és a mutatóujja között. Fájdalmasan felszisszent és
lazított a fogásán, mire feljebb csúsztattam a kezem és a csuklójánál fogva
áthajítottam a vállamon. Minden erőmre szükségem volt, hogy talpon maradjak és
ne zuhanjak rá. Át akartam lépni felette, de megragadta a bokámat és lerántott
magához. Az alkarommal tompítottam az esést, majdnem lefejeltem a padlót.
Felégördültem és a sarkamat teljes erőből a szegycsontjába vájtam. Hallottam,
ahogy a levegő sziszegve áramlik ki a tüdejéből, majd megreked. Gyorsan felpattantam
és folytattam az utat lefelé a lépcsőn. Nem jutottam messzire, mert átvetődött
a korláton és előttem ért földet. Ijedtemben rávicsorogtam, mire sötéten
elmosolyodott. Kurva élet, ez melósabb,
mint gondoltam! Megkapaszkodtam a korlátban, és mintha át akarnék vetődni,
félfordulatból a mellkasa felé rúgtam. A karjával védte ki, de a lökés erejétől
hátratántorodott, és meg kellett kapaszkodnia a korlátban. Kihasználtam az időt
és átlendültem a kapaszkodó felett. Hallottam, ahogy a lépcsőn többen is
felfelé igyekeznek. Csapdába estem. Rohadt
élet! Ez a pillanatnyi megtorpanás elég volt, hogy Danger utolérjen. Ő is
hallotta a felfelé igyekvő embereket. Szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy
egy teljes arzenált cipelnek magukkal.
‒ Ez nem hangzik jól. Nem fogják nézni melyikünk az ellenség, tőlem
is meg akarnak majd szabadulni – morogta Danger ingerülten.
‒ Mit izgulsz, halhatatlan vagy – néztem rá harciasan.
‒ Igen, de nem szerepel a terveimben, hogy kinyírom azokat, akik
hozzásegíthetnek a céljaimhoz – felelte fogcsikorgatva.
‒ Akkor mit akarsz?
‒ Hajíts ki az ablakon.
‒ Nem értem, milyen okból akarsz szárnyalni, de legyen, te akartad! –
morogtam kelletlenül, és megragadtam a vállánál fogva, majd az ablak felé taszítottam.
Nem esett át rajta, hanem szembefordult velem és támadóállást vett fel. Anyád picsája! Morogva felé vetettem
magam, és ahogy közelebb értem hozzá, lebuktam és térden csúszva érkeztem elé.
Minden erőmet az ütésbe sűrítettem és rávágtam mindkét combjára, mire
fájdalomkiáltás szakadt fel belőle és megroggyant a térde. Én felpattantam és
meglöktem a mellkasát, mire hátraesett és nekiütközött az ablaknak. Az üveg
fájdalmasan felszisszent a nyomás hatására, de nem robbant szét. Rohadt biztonsági üveg! Még egyet löktem
rajta, és az ablak megadta magát. Mielőtt Danger kizuhant volna, megragadta a
táskám vállpántját és magával rántott. Nem volt időm ellenállni, mert hamar a
földnek csapódtunk. Annyit tehettem csupán, hogy próbáltam messzebb kerülni
Dangertől, hogy ne úgy zuhanjon háttal a földre, hogy még az én testsúlyom is
nekivágódik. Abból tuti gerinctörés lett volna. Nem igazán érdekelt a testi
épsége, de nem akartam még több
ellenséget magamnak. A térdem fájdalmasan roppant egyet,
ahogy guggolásban a földre érkeztem. Fel akartam pattanni, hogy elrohanjak, de
a vámpír utánam nyúlt, elkapta a copfom végét és hátrarántott. Amennyire a
hajam engedte, kifordultam, közben a kezembe csúsztattam az egyik tűt és a torkának
nyomtam. Kezdett elegem lenni a kisded játékaiból. Meglepetten nézett a
szemembe.
‒ Eressz el! ‒ sziszegtem fojtott hangon. ‒ Vagy megöllek.
Figyelmeztetés villant a szemében, de engedett a szorításon.
‒ Használd a fegyvert, különben nem engedhetlek el harc nélkül ‒
morogta alig hallhatóan. Mintha eddig
olyan készséges lett volna ezt illetően…
Nem kellett kétszer mondania. A vállába mártottam a tűt. Ízület
szakadt, csont karcolódott. Ahogy kifelé húztam, kicsit meg is forgattam, mire
rám mordult és végre elengedte a hajam.
Megeresztettem felé egy vigyort, majd felpattantam és előhúztam a
pisztolyomat. Négy géppisztolyt szorongató emberrel néztem farkasszemet.
Remegett a kezük, és éreztem a félelmük csípős szagát.
‒ Ki lesz az első? ‒ kérdeztem, és szélesen rájuk vicsorogtam,
meghosszabbítva a szemfogaimat.
Időközben bealkonyodott, de az utcai lámpákat még nem kapcsolták fel,
így teljes szürkületben álltunk az utca közepén. Csak az autók fényszórójából
és a környező házakból áradt ránk némi fény. Az egyik kommandós ujja a ravaszra
fonódott.
‒ Ha elkezdtek lőni, én sem fogom vissza magam. És nem állok meg négyőtöknél
‒ folytattam sötéten és a bámészkodók felé intettem.
Danger közben kecsesen felállt és az üvegszilánkokat kezdte ráérősen
kipiszkálgatni a karjából. A vékony ing cafatokra szakadt rajta. Nem foglalkozott
velem tovább és ez a fegyvereseknek is feltűnt, tanácstalanul tekintgettek
egymásra.
‒ Jobban járnak, ha elengedik ‒ szólalt meg végül a vámpír, de
továbbra is magával volt elfoglalva. Fintorogva szedegette ki az ablakkeret
szálkáit a vállából, és közben a sebet is megszemlélte, amit én ejtettem rajta.
‒ Ez nem fog egy éjszaka alatt rendbe jönni ‒ nézett rám morcosan,
mire megvontam a vállam.
A kommandósok egyre tanácstalanabbul néztek ránk, teljesen
összezavarodtak. Én eltettem a pisztolyomat, megigazítottam a ruhámat és a tűt pörgettem
a tenyeremen. Vártam.
‒ Menj! ‒ szólalt meg Danger néhány pillanattal később.
Nem vitatkoztam, futásnak eredtem. Senki nem jött utánam, lövések sem
dördültek. Fentről kiáltások harsantak, valószínűleg a házban lévő kommandósok
észrevették, hogy már az utcán vagyunk, és feleslegesen mászták meg a lépcsőt.
Húsz percnyi futás után lassítottam és bekapcsoltam a telefonom. Egy
üzenet várt csupán. Jacktől jött, de csak annyi állt benne, hogy a helyén van
és vár rám.
----------------------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése