EPILÓGUS
Újabb hetek teltek el békében, eseménytelenül.
A miniszter tartotta a szavát, Jack ellen nem emeltek vádat, a
nyugdíjfolyósításhoz szükséges papírokat már meg is kapta. A szülei is
hazajöttek Meredith-szel, de Jack még nem költöztette magához a kislányt.
Egyelőre a régi házamban húzta meg magát, még nem döntötte el, melyik lakásban
élnek tovább, a Jessicával közös családi fészekben, vagy az ő kisebb
otthonában, ahol az utóbbi hónapokat töltötte. Továbbra sem érezte magát
teljesen biztonságban, többé már nem bízott a kormányban. Az utóbbi napokban a
saját vállalkozásának elindításán ügyködött. Szó esett arról, hogy a
segítségemmel a személyvédelem szektorban helyezkedik el, de hosszas mérlegelés
után arra jutottunk, hogy olyan munkát kell végeznie, amely nem veszélyezteti
az életét. Meredithnek apa kell, ebben mindannyian egyetértettünk.
A kislány egyelőre a nagyszülőkkel élt,
Jack el akart rendezni mindent, mielőtt magához veszi, stabil környezetet akart
teremteni számára.
Ami minket illetett, óvatosan lépegettünk
előre, nem siettünk sehová. Az már bizonyossá vált, hogy Jack érzései irántam
Draco-tól függetlenek, mint ahogy az én érzéseimnek sincs köze a sárkánnyal
közös múltunkhoz, amelyre továbbra sem emlékeztem. A hüllő mostanában csendben
meghúzta magát, csak néha mutatkozott. Tiszteletben tartotta a kapcsolatunkat,
hagyta, hogy megélhessük a nekünk szánt pillanatokat. Hálás voltam a
tapintatosságáért, szükségünk volt Jackkel egy kis nyugalomra, szoknunk kellett
az új helyzetet. Időnként még akadtak közöttünk súrlódások, a Kékszemű továbbra
sem tudta maradéktalanul elfogadni a munkámat, engem meg idegesített, hogy
alkalmanként egy-egy csípős megjegyzéssel ennek hangot is adott. Az együttléteink
azonban egyre élvezetesebbé váltak, főleg mióta rájöttünk, hogy nappal sokkal
közelebb állunk ahhoz, hogy egyenrangú felekként élvezzük egymás érintését.
Nappal nem kellett visszafognom magam és ügyelnem a testi épségére, őt pedig
nem zavarta, hogy utána nem alszunk együtt összebújva.
Ma este is hozzá indultam, megkért,
hogy segítsek neki az új bútortervező és kivitelező vállalkozásának
arculattervezésében. Valami meglepetést is említett…
Ahogy a házhoz értem, a halál ocsmány
bűze kúszott az orromba.
Mi a fene történhetett?!
Vér bódítóan édeskés, vasízű illata
vágott homlokon. Jól ismertem ezt a szagot.
Ez Jack vére!
Sohasem érzett rémület húzta görcsbe
a gyomrom és futásnak eredtem.
Ahogy a lakásba rontottam, tudtam,
hogy a támadó még itt van, ráadásul ismerem.
Nagyon jól ismerem…
A konyhába lépve láttam, hogy Jack a
földön fekszik, a sápadtságából ítélve nagyon sok vért veszített.
‒ Miért tetted? – néztem az ablaknál
álló fekete alakra.
‒ Mert tudtam, hogy ezzel fájdalmat
okozok neked – felelte, és csúfondáros vigyorba szaladt a szája.
‒ Azzal, hogy megölöd? – kérdeztem,
és a hangom üresen csengett.
‒ Nem öltem meg. Átváltoztatom.
‒ Tessék? – néztem rá elhűlve. –
Miért? – értetlenkedtem zavartan.
‒ Simone azt
akarta, öljem meg, de tudom, hogy nagyobb fájdalmat okozok azzal, ha vámpírrá
teszem.
‒ Miből gondolod? ‒ kérdeztem metszőhidegen, és
hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne tépjem le azonnal azt a ronda
fejét.
‒ Te csak rövid ideig tudsz szerelmet hazudni ‒
köpte felém gyűlölködve. ‒ Most azonban hosszú távra kell berendezkedned ‒
folytatta gunyorosan.
‒ Neked elment az eszed! – néztem rá sötéten, mire
pökhendien megvonta a vállát. ‒ Ugye tudod, hogy ezt
nem fogom ennyiben hagyni?
‒ Számításba vettem. De a bosszúm így
is édes. Vagy vámpír lesz az, akit embernek szeretsz, vagy megölöd a saját
kezeddel, hogy ne legyen az. Így is, úgy is halott lesz.
Szorosan lehunytam a szemem, és
vettem egy mély levegőt, mielőtt válaszoltam.
‒ Ne vigyorogj ilyen önelégülten, és
ne örülj oly nagyon – néztem rá vészjóslóan, és olyan közel léptem hozzá, hogy
a bőrén érezze a kimondott szavak súlyát. – Az életed ebben a percben ért
véget.
Egy pillanatra
elhallgattam, és örömmel konstatáltam, hogy Luke, a régi-régi és
egyetlen vámpírszeretőm óvatosan elhúzódik előlem.
‒ Nem foglak megölni! ‒ nevettem el magam sötéten. ‒ De elhiheted, hogy minden vágyad az lesz, hogy megtegyem!
Ha még nem tudod milyen a pokolban, én megmutatom neked. Bánni fogod, hogy
valaha is eszedbe jutott fájdalmat okozni nekem. Bánni fogod, hogy valaha is
meg akartál ismerni és közöd volt hozzám. De a legjobban azt fogod bánni, hogy
száz éve a halhatatlanságot választottad az élet és a halál helyett. És most
jobb lesz, ha eltakarodsz. Vadászni akarok rád. Ne könnyítsd meg a dolgom!
Talán
a szavaim, talán a mosolyom tette, de Luke-ból olyan csípős félelemszag áradt,
amilyet azelőtt még soha, egyetlen vámpírnál sem éreztem. Nem foglalkoztam vele
tovább, letérdeltem Jack mellé, és megérintettem a csuklóját. Már halott volt,
de éreztem a vámpírméreg kesernyés illatát, ebből tudtam, hogy a vérszívó dög
nem hazudott, Jackből valóban vámpír lesz, ha nem teszek ellene. Az önző,
emberi énem azt súgta, hogy hagyjam átváltozni, hiszen akkor örökre velem
marad, de tudtam, hogy Jack nem ezt szeretné. Ráadásul nem tudtam, hogy Draco-val mi lenne így. Még
Jack testében van, vagy már távozott, új test után kutatva? Ha még itt van, és
Jackből vámpír lesz, az befolyásolja-e az átkot? Fogalmam sem volt, de nem kockáztathattam. Addig kellett megölnöm őt, amíg még dolgozik benne a méreg.
Istenem, adj erőt!
Az emberi hangom sikoltozva őrjöngött bennem, de
nem engedhettem meg magamnak, hogy figyelembe vegyem. Most csak és kizárólag a
hideg és gyakorlatias gyilkosra hallgathattam. A gyásznak is eljön majd az
ideje, egyelőre a feladatra kellett koncentrálnom.
A pokolba, de nehéz!
Korábban is kellett már egyszer ilyet tennem, de
akkor nem fájt ennyire a szívem.
Körbenéztem a konyhában, Luke már nem
volt sehol. Nem tudom, mikor távozott, de nem is érdekelt. Furcsának találtam,
hogy küzdelemnek nem volt semmi nyoma.
Jack mi a fenéért nem védekezett?
Ez
nem vallott rá. Luke ugyan gyorsabb volt nála és némileg erősebb is, de nem
járatos semmilyen küzdősportban, Jackkel
ellentétben.
Mi a franc
történhetett?
Sehogysem
állt össze a kép. Azonban most nem volt időm ezen morfondírozni, csak perceim maradtak.
Hogy biztosra menjek, az egyik legundorítóbb halálnemet kellett választanom. Az
elmúlt néhány hónapban kicsit sok emberi testről kellett levágnom a fejet, még
az én hideg lelkemnek is kezdett túlzás lenni. Mivel egyáltalán nem erre
készültem, nem volt nálam a kardom. Jackét kellett használnom. A fegyver a
helyén, a nappaliban pihent a komódon, a tartóállványon. Talán Jacknek ideje
sem volt elővenni, annyira hirtelen érte a támadás. A pisztolyát sem láttam
sehol. Ha legalább azt használta volna, lelassíthatta volna Luke-ot annyira,
hogy időt nyerjen, amíg ideérek és megakadályozom ezt az egész szarságot. Jack
tudta, hogy jövök. Nem értem, miért nem csinált semmit.
A
kardhoz léptem és óvatosan leemeltem. Ahogy kihúztam a hüvelyéből, bevillant
egy emlékkép. Néhány hete ezzel öltem meg Christiant.
Talán hiba volt.
Lassan megforgattam a kezemben. Akkor
könnyebbnek tűnt.
Nem akarom
ismét használni.
Lassan megfordultam, hogy Jackhez
sétáljak. Erősen koncentráltam minden egyes lépésemre.
1… 2… 3…
Kate, ne csináld!
4… 5…Nem
tehetek mást.
6… Kérlek, könyörgöm!
7… Ne tedd!
8… Meg fogod bánni!
9… 10…
Lehet.
11… Hallgass a szívedre!
12… Azt
teszem.
13… Hazudsz!
14…
Hallgass!
Az emberi hangom elnémult. Csak a
gyilkos maradt. Lehunyt szemmel álltam Jack fölött.
Nem
húzhatom tovább az időt.
Újból
letérdeltem mellé és a tenyeremre helyeztem a pengét. Búcsút vettem Jacktől.
Nem tehettem mást.
Bár tehetnék!
Remegő kézzel illesztettem a nyakához
a pengét. Minden porcikámban éreztem az acél hideg valóságát, és életemben
először nem szerettem az érzést. A kezemben tartott kard nem töltött el
megnyugvással, ahogy eddig mindig. Csak a pusztító halált testesítette meg.
Jack arcára tévedt a tekintetem.
Olyan békés. Mintha csak aludna.
Mégsem láthatom többé azokat a vakítóan kék szemeket.
Olyan
erősen markoltam a kardot, hogy teljesen elfehéredett a kezem. Kihúztam magam,
és felvettem a pozíciót a lendítéshez.
Legyetek
átkozottak, pokolbéli istenek!
Próbáltam
ellazítani magam és kiüríteni a fejem. Nem sok sikerrel. Mielőtt lesújtottam
volna, még egyszer lehunytam a szemem és lehajtott fejjel fohászkodtam
magamban. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem hallottam a
motoszkálást a hátam mögött. Amikor azonban meghallottam a cérnavékony
gyermekhangot, meghűlt ereimben a vér.
‒
Apu, szomjas vagyok!
Vége az első résznek.
----------------------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése