22. FEJEZET
Napok teltek el békében, az életem kezdett
visszatérni a megszokott kerékvágásba. Lily és Ronnie hazaköltözött hozzám,
Marcus, a festő papírjai elkészültek, elhagyhatta az országot. A
várakozásaimmal ellentétben Lily nem akarta elkísérni. Úgy tűnt, a sok lányvita
ellenére, nagyon jól kijönnek Ronnie-val, megkedvelték egymást. Sokat megtudtam
a lány múltjáról, már intézkedni is kezdtem a jövőjével kapcsolatban.
Egyik hétvégén, szombat este lévén Lily és Ronnie bulizni mentek, én pedig nyugodt szívvel engedtem el őket. Dariusék kastélya üresen tátongott, és Jackkel kapcsolatban sem kaptam aggódásra okot adó híreket. Ennek fényében igencsak meglepett, amikor este egy idegen, barna boríték várt az ágyamra dobva. Amikor közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem, egy cetlit vettem észre, ami hanyagul rá volt biggyesztve. Lily kézírása.
Ezt a borítékot tegnap délután találtam a
postaládában, csak elfelejtettem odaadni neked. Nem tudom, mikor dobták be,
napok óta nem néztem a ládát. Bocsika! Gondolom a tied, úgyhogy nem bontottam
ki. Pusszancs
Feltéptem a borítékot, nem finomkodtam. Egy újabb
számjegyet láttam ráírva, ezúttal a négyest. Ugyanaz a kézírás, megint csak
néhány sor.
Archer jól van. Szeretett volna elköszönni Tőled, de nem engedtem neki. Nem akartam, hogy Simone kövesse, és a nyomodra vezesse őt. A másik indokom merőben személyes.
Ennyi. Megint! Szemétláda! Hazug disznó! Égne el a pokolban!
Még órákkal később is ezen fortyogtam, amikor a két
lány viháncolva hazaért. A konyhában gubbasztottam a pulton és a levelet
forgattam a kezemben. Elégessem? Vagy inkább mégsem? Épp arra billent a mérleg, hogy meggyújtom, amikor Ronnie robbant
be a konyhába, és feltépte a hűtőajtót, majd félig eltűnt benne. Egy
csirkecombbal a szájában bújt ki belőle, majd rám vigyorgott.
‒ Részeg vagy ‒ közöltem vele morózusan, amire
csak egy vállrándítással felelt, majd leült az asztalhoz, lábait pedig feltette
egy másik székre. Igazi kamasz.
Kisvártatva Lily is befutott, ő is a hűtőt
célozta meg, de csak egy üveg vizet vett ki belőle. Mikor meglátta a levelet a
kezemben, kérdőn felvonta a szemöldökét, de csak egy rosszkedvű pillantást
kapott.
‒ Mit írt? ‒ kérdezte Ronnie hangosan csámcsogva.
‒ Tele szájjal ne dumálj! ‒ mordultam rá.
‒ Ne legyél morci ‒ vigyorodott el -, inkább mesélj,
mi van a levélben! ‒ vált izgatottá a hangja és kíváncsiságtól csillogott a
szeme.
‒ Miért mondanám el?
‒ Darius küldte, nem igaz?
‒ Honnan tudod? ‒ néztem rá gyanakvóan.
‒ Láttam már a kézírását, felismertem ‒ vont
vállat és nagyot harapott a csirkecombba.
A borítékot forgattam a kezemben, amin csupán egy
szám volt.
‒ De ez csak egy számjegy.
‒ De a kézírás ugyanaz. Egy időben érdekelt a
grafológia – tette hozzá csámcsogva.
Csupán egy pillanatig gondolkodtam, végül
elmeséltem nekik a levél tartalmát, valamint a másik két levélről is említést
tettem.
‒ A többin is volt egy szám, nem? ‒ kérdezte Lily
mikor a történet végére értem és a boríték felé biccentett, ami már az asztalon
hevert.
‒ Igen.
‒ Az elsőn milyen szám volt?
‒ Kettes – feleltem összehúzott szemekkel, mert
nem értettem mire akar kilyukadni.
‒ És amiben a felsőd volt?
‒ Egy hatos.
‒ Három boríték, három különböző lakásban ‒
elmélkedett Lily hangosan. ‒ És mindegyiken van egy szám ‒ elgondolkodva
csücsörített és szinte hallottam, ahogy kattognak a fejében a fogaskerekek.
‒ Mindegyik lakásodban voltál már, mióta az elsőt
megkaptad? ‒ kérdezte Ronnie immár a szájából félig kilógó csirke nélkül.
‒ Nem ‒ feleltem óvatosan, mert éreztem, hogy
mindjárt kiderül valami.
‒ Szerintem mindegyik lakásban vár egy levél ‒
folytatta a kiscsaj és felragyogott a szeme. ‒ Ez tisztára romantikus!
‒ Hogy mi? ‒ értetlenkedtem zavartan.
‒ Van benne logika ‒ kontrázott Lily is. ‒ És ha
meg lesz mindegyik boríték, együtt kiadják majd a teljes levelet.
‒ Juj, de izgi! ‒ visított fel Ronnie izgatottan.
‒ Menjünk kincsvadászatra!
Ezzel fel is pattant a székből és elindult a
garázs felé. Lilyvel nem mozdultunk. Én a gondolataimba merülve bámultam magam
elé.
Néhány pillanat múlva Ronnie feje jelent meg az
ajtóban:
‒ Induljunk már, vénasszonyok! ‒ pimaszkodott,
mire Lily egy fintor kíséretében kelletlenül felállt.
‒ Kate? ‒ nézett rám várakozóan.
Néhány pillanatig még elgondolkodva forgattam a
levelet a kezemben. Ronnie türelmetlenül felsóhajtott és a szemét forgatta.
‒ Menjünk ‒ egyeztem bele végül.
Tudtam, hogy Ronnie úgysem hagyna addig békén,
amíg végül úgy felidegesít, hogy gondolatban
többször agyoncsapom. Megkerestem a korábban kapott másik levelet, a Pete-nél
találtban nem volt üzenet, azzal nem bajlódtam.
Első utunk a kis garzonba vezetett a Késdobáló
felett. Ide hoztam először Jacket. A széfben találtuk meg az ötödik levelet.
Legalábbis a borítékon szereplő szám szerint. Fogalmam sincs, hogyan tudta
feltörni a zárat és aztán úgy visszacsukni, hogy nem hagyott maga után nyomokat.
Úgy tűnik, a kétezer év rengeteg trükkös tudással jár. Azonnal olvasni kezdtem.
Mikor Ronnie meglátta, kikapta a kezemből és rám ripakodott.
‒ Te meg mit művelsz?
‒ Olvasok – feleltem magától értetődően.
‒ De ne most olvassál! Majd, ha megtaláltuk az
összeset, akkor lehet! ‒ Valamit láthatott az arcomon, mert lesütötte a szemét.
‒ Legalábbis, szerintem, így kellene csinálni – motyogta az orra alá, mire megenyhültem.
‒ Rendben, legyen így! – feleltem és megcirógattam
az arcát.
A következő állomás a régi otthonom volt. Itt
éltem, amikor még ember voltam, és itt küzdöttem meg a vámpírrá válásom első
éveivel is. Ritkán jártam ide, mert mindig fájó emlékek rohantak meg, ha
beléptem a házba. Cipő és Csizmás ‒ a két négylábúm ‒ emléke a mai napig kísértett.
Itt voltak kölykök, és itt haltak meg, ebben a kertben temettem el őket. Most
is először az ő sírhelyüket látogattam meg, és csak utána mentem be a házba. A
lányok már lázasan keresték a levelet, de a többi helytől eltérően itt nem
találtunk borítékot. Pedig tudtam, hogy lennie kell, mert ez a ház az én
nevemen van, míg a többit egy ingatlankezelő cég tulajdonaként jegyeztettem be.
Úgy döntöttem, felforgatom a házat, amiben a lányok lelkesen segítettek. Végül
a hálószobámban, az ágyneműtartóban találtam meg az üzenetet. Az egyes szám
szerepelt rajta. Barátnőim legnagyobb bánatára csak azután indulhattunk tovább,
hogy mindent visszarámoltunk a helyére.
A garázs következett, ahol Jess halála után
meghúztuk magunkat Jackkel. Természetesen itt is találtunk levelet, Lily az egyik
autóm kesztyűtartójában bukkant rá. Ez volt a levél harmadik része. Már csak
egy hely maradt hátra, a közeli erdőben lévő faház. Pirkadatra értünk oda, de
akárhogy kerestük, nem találtunk több levelet.
A lányok annyit visongtak a kocsiban hazafelé,
hogy félreálltam a földúton, kibontottam az összes borítékot és összeraktuk a
levelet. Csodáltam, hogy az utolsón sincs aláírás, de hát Dariusról van szó, az
ő esetében nincs olyan, hogy normális. Mielőtt felolvashattam volna, Ronnie
nagyot tüsszentett, és természetesen nem volt nála zsebkendő. Ahogy Lily a
kesztyűtartóba nyúlt, egy újabb levél csúszott a kezébe.
‒ Mi a szar… ‒ motyogta meglepetten. ‒ Mi lett
volna, ha hónapokig nem nyúlsz be ide? ‒ morgolódott, miközben átnyújtotta
nekem.
‒ Olyan nincs, általában ide dugom a fegyvereket,
ha civilben vagyok ‒ jegyeztem meg fanyarul.
‒ Oké, de ha nem jövünk rá, hogy több levél is
van? ‒ kontrázott Ronnie is, miután kifújta az orrát.
‒ Darius semmit sem bíz a véletlenre, megtalálta
volna a módját, hogy felhívja magára a figyelmemet – feleltem szárazon. ‒ Lássuk…
A teljes levél így szólt:
Drága Kate!
Ne haragudj, hogy így, ilyen formában küldöm el neked levelemet és egyúttal búcsúmat. Attól tartottam, hogy talán Calliope szaglászik utánam, és ha meg is találná az egyik borítékot, sohasem jutna eszébe, hogy több is lehet. Emellett szerettem volna rávilágítani arra, hogy ha én megtaláltalak, akkor ő is meg fog, és nem vagy biztonságban.
Arra
a döntésre jutottunk, hogy jobb lesz, ha egy időre elhagyjuk a várost. Nem
tudom, mikor térünk vissza. Simone a véredet szomjazza, de Calliope nyugalomra
intette. Egyelőre nem fenyeget veszély.
Mégis
arra kérlek, keress új otthont magatoknak, mert nem vagytok biztonságban.
Tudom, hogy Calliope addig nem nyugszik, amíg meg nem öl. Túl jól ismerem.
Simone-ról nem is beszélve. Tapasztalatból tudom, hogy nagyon kitartóak, nem
okoz nekik problémát akár évtizedeket is várni, hogy bosszújukat beteljesítsék.
És mindig találnak újabb lelkes partnereket ehhez.
Archer
jól van. Szeretett volna elköszönni Tőled, de nem engedtem neki. Nem akartam,
hogy Simone kövesse, és a nyomodra vezesse őt. A másik indokom merőben
személyes.
Fájó
lett volna a tudat, hogy ő megteheti azt, amit én nem. Láthat, beszélhet veled,
elbúcsúzhat. Féltékenységgel töltött volna el, hogy vele kedves vagy és
megértő, és ez befolyásolta volna a kapcsolatomat vele. Most nem engedhetem meg
magamnak, hogy a legmegbízhatóbb emberemmel feszült legyen a viszonyom.
Szükségem van rá, jobban, mint eddig valaha. Végtelenül sajnálom, hogy csak a távollétemmel
lehetsz biztonságban. Nagyon szerettelek volna jobban megismerni, évek óta nem
szórakoztam ilyen jól, mint veled. Mellesleg hiányzik a motorom…
Nagyon
sajnálom, hogy nem lehettem veled őszinte, és remélem, idővel meg tudsz
bocsátani nekem. Archer elmesélte, hogy miről beszélt veled utoljára. Nem
haragszom rá, nekem kellett volna mindezt elmondanom Neked. Calliope és Simone
minden holmid tönkretették, csupán ezt a felsőt tudtam megmenteni. Szerettem
volna megtartani, mert szép emlékeket őrzök róla, de Calliope miatt nem tehetem.
Visszaküldtem, hátha egyszer még viszontláthatom rajtad.
A viszontlátás reményében, és minden jót kívánva:
Darius,
alias Porphyr, a Kárpát-medence vámpírtársadalmának teljhatalmú uralkodója
‒ Nem halt meg senki, nem kell ilyen búbánatos
fejet vágni – fortyantam fel a szememet forgatva, hogy leplezzem, mennyire
mélyen érintett a levél tartalma.
‒ Kate, tudjuk, hogy Darius sokat jelent neked –
felelte Lily alig hallhatóan.
‒ És Archer is – tette hozzá Ronnie, majd ásított
egy nagyot.
‒ Elmentek. A történetnek itt van vége – zártam
le a beszélgetést hűvösen.
‒ Vissza fognak jönni – replikázott Ronnie egyre
fáradtabb hangon.
‒ Reménykedj benne, hogy te azt már nem éred meg
– morogtam feszülten, és komolyan is gondoltam.
Ha ezek
visszatérnek, csak halál és pusztítás jár majd a nyomukban.
Még sohasem kívántam ilyen buzgón, hogy a
jóslatom ne váljon valóra…
----------------------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése